Az OTP Bank ukrajnai leányvállalata bejelentette, hogy több bankfiókjuk is megrongálódott abban a Kijev elleni orosz légicsapás-sorozatban, amely csütörtökön érte az ukrán fővárost.
Az OTP ukrajnai leányvállalata egy Facebook-posztban közölte, hogy a csütörtök hajnali támadásban a központi irodájuk, valamint két másik bankfiókjuk is megrongálódott, és ezért egy ideig zárva tartanak. A bejegyzéshez egy képet is mellékeltek a károkról.
Az ügyfelektől azt kérték, hogy addig is forduljanak a legközelebbi fiókokhoz, és segédletet is nyújtottak ehhez, illetve ahhoz is, hogy szükség esetén online intézzék el ügyeiket. „Győzni fogunk! Dicsőség Ukrajnának!”– írták a poszt végén.
Az ügyre reagálva az OTP Bank magyar részlege közölte:
„Az OTP Bank minden katonai agressziót elítél.”
„Sajnálattal értesültünk a kijevi fiókjainkat és irodáinkat ért károkról, de örülünk annak, hogy munkatársaink nem sérültek meg. Kollégáink áldozatos munkája nyomán mind a két érintett bankfiók és a központi irodák is ki tudnak nyitni augusztus 29-én, és így ki tudjuk szolgálni az ügyfeleinket” – írták a Telexhez eljuttatott válaszukban, amelyben a támadásra reagáltak.
hirado.hu
Nyitókép forrása: facebook.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


