Támadás egy kanadai mecset ellen – “Mit akarnak tőlünk az elkövetők? Itt élünk, itt dolgozunk"

Támadás egy kanadai mecset ellen – “Mit akarnak tőlünk az elkövetők? Itt élünk, itt dolgozunk"

Lövöldözés volt vasárnap a kanadai Québecben az ottani iszlám kulturális központ mecsetében, legalább öten meghaltak, többen megsebesültek, írta az MTI. Egyelőre öt áldozatról tudni, de a támadás idején mintegy negyven ember tartózkodott a mecsetben.

A rendőrség szóvivője nem sokkal később bejelentette, hogy az akció nyomán két embert őrizetbe vettek. Megerősítette, hogy vannak halottak, de nem közölt pontos számokat a halálos áldozatokról és a sebesültekről. A La Presse című kanadai lap internetes kiadásában tudni vélte hogy az egyik gyanúsított AK-47-es gépkarabéllyal volt felfegyverkezve.

A Reuters hírügynökség szerint a merénylet után a rendőrség különleges egysége behatolt a imahelyre. Később a rendőrség a Twitteren közölte, hogy a evakuálták és ellenőrzésük alá vonták az imahelyet.

A Kanadai Magyar Hírlap azt írja: az egyik elkövetőt menekülés közben kapta el a rendőrség. A kapitányság azt nyilatkozta a La Presse című lapnak, hogy még nem tudják, volt-e egy harmadik elkövető. A Radio-Canada szerint az egyik szemtanú elmondta: az elkövetők “igazi québeci franciát beszéltek.”

„Ez egy barbár cselekedet, ugyanakkor nem jellemzi a québeci társadalmat”

– jelentette ki Mohamed Yangui, az iszlám közösség vezetője.

Hírdetés

“Mit akarnak tőlünk az elkövetők? Itt élünk, itt dolgozunk és itt adózunk. Pozitívan járulunk hozzá a helyi közösséghez”– tette hozzá.

Egyébként tavaly nyáron pont ezt a mecsetet támadta meg egy ismeretlen tettes, aki egy levágott malacfejet helyezett el a bejáratnál. Aztán három héttel később egy dermesztő üzenettel szembesült a helyi muszlim közösség, amely így szólt: “Melyik a súlyosabb: egy malacfej, vagy a népirtás?”

Justin Trudeau kanadai kormányfő egy “gyáva támadásnak” nevezte a tragédiát.

“Ma este gyászoljuk mindazokat, akiket megöltek ebben a gyáva támadásban. Az áldozatokkal és a hozzátartozóikkal vagyok gondolatban”

–mondta a miniszterelnök.

Szintén a kanadai lap ír arról, hogy a hatóságoknál felmerült a terrorizmus gyanúja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »