Magyarországra látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök, ennek alkalmából lezárták a fél Belvárost, az Együtt ellentüntetésének helyszínét rendőrsorfal állta el, Tállai András NAV-enök pedig bement munkahelyére. A négy hírből az utóbbi az igazi botrány.
Tállai vagyonnyilatkozatából tegnap tudhattuk meg, hogy fizetése mellett szép, kövér mellékes jövedelmekre tesz szert. Az már önmagában érdekes tudományos kérdés, hogy az adóhatóság vezetői, államtitkári, parlamenti képviselői teendői, és havi 4-5 falunap/szalagátvágás/vérnyomásmérő-átadás mellett milyen szuperképesség teszi még lehetővé, hogy bármilyen más munkát elvállaljon. Ráadásul emberünk két cégnek is melózik a főállása mellett. Az egyik adótanácsadást végez, a másik meg a NAV lapját szerkeszti.
Az adózók felügyeletével megbízott legmagasabb szintű állami tisztségviselő tehát
nem csak egy, a legszorosabban a hatáskörébe tartozó cégnek fusizik, de a saját maga által vezetett intézménynek is.
Amikor egy ilyen ordenáré ügy nyilvánosságra kerül, Közép-Ázsia, és Fekete-Afrika jobb napjaiban is azzal járna, hogy másnap a balhéról szóló újságcikkek mellett a lemondási nyilatkozata várná az íróasztalán. (Na jó, Fekete-Afrikában talán egy pisztoly is.)
Nálunk meg semmi. De tényleg, az égvilágon semmi. Még csak amiatt se moroghatunk, hogy egy vállrándítással elintézte – mert még a válla se rándult meg. Még egy nyomorult, ócska kifogásokkal teli, perrel fenyegetőző közleményt se adott ki. Szarik az egészre. Szarik ránk. Mert megteheti. Mindent megtehet.
A-K-Á-R-M-I-T.
És itt most messze nem Tállai szaros havi félmilliós dugipénzéről van szó. Hanem arról a szisztémáról, amelyben ő ilyen rohadtul nyugodt lehet.
Mert ő már érti azt, amit ebben az országban már egyre többen kapisgálnak, de még mindig nem elegen fognak fel. Hogy ennek a rendszernek ez a lényege.
Nem a kellemetlen velejárója, nem a kisiklása, a hibája, a túlkapása. A veleje.
Az értelme, amiért létezik, a célja, amit kitűz maga elé. Hogy 2-300, zsírunkon meghízott, arrogáns szarzsák azt tegye, amit akar. És ennek nem, hogy következménye ne legyen – ezt már megszokhattuk az elmúlt 27 évben .
De még egy kínos pillanatuk, egy kellemetlen percük se legyen.
Tállai András nem egyszerűen egy korrupt politikus, nem egyszerűen a kleptobolsevista elit egyik jellegzetes tagja. Ő most, 2017 febuárjában
egy jó nagy, kövér csula.
Szépen, lassan, ráérősen csorog le az arcodon. Meg az enyémen. Mindnanyiunkén. Megsértődhetünk rajta, de a helyzet az, hogy 2017 februárjában mi, így, ahogy magyar társadalomként létezünk
pontosan ennyit érdemlünk.
Soha nem hittem volna, hogy egyszer leírom, de mit csináljak, ha ez van: ma románnak lenni büszkébb, öntudatosabb állapot, mint magyarnak. Ott most százezrek tiltakoznak az ellen, hogy a tolvaj politikusok büntetlenül megúszhassanak bármit – vagyis pontosan az ellen, amiben mi élünk. És nem a kocsmában, a vasárnapi ebédnél, vagy a tévé előtt ordítanak.
hanem ott, ahol kell: az utcán. és úgy, ahogy kell: torkuk szakadtából.
Ott is elhitte az elit, hogy azt tesz, amit akar, hogy a saját nemzete torkán az égvilágon bármit lenyomhat. Szembeköpték a románokat is. De ők letörölték a mocskot az arcukról, és azzal a lendülettel visszakézből le is kevertek egy szép, nagy parasztlengőt a saját kirablóiknak.
Hogy megéri-e a februári fagyban tüntetni bukaresti, temesvári, nagyváradi ezreknek – még nem tudni. De azt igen, hogy csak így érdemes, ahogy ők csinálják. Hogy képesek-e meggátolni a befizetett adójuk, nemzeti vagyonuk elrablását, az még nem biztos. De az igen, hogy a gerincüket, az önbecsülésüket nem adják. Mert
a mészároslőrincek, a rogánntalok, andyvajnák és tállaiandrások nem csak a pénzünket akarják – de a lelkünket is.
És, ha arról odaadjuk nekik, jöhet akármilyen elszámoltatás, nem lesz az a pénz, amin visszavásárolhatnánk.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
