Szlovákia 1992-es önállóvá válása óta a történelmi műemlékek és épületek 37%-a tűnt el Jozef Lenhart szlovák művészettörténész szerint. “Nem történt hasonló sehol máshol a civilizált világban. Talán csak a tálibokkal hasonlíthatjuk össze, akik a történelmi emlékeket célirányosan pusztították. Még a második világháború sem okozott olyan károkat, mint ami 1992 óta történt” – nyilatkozta a Hospodárske Novinynek.
Az 1918/1920 környéki impériumváltást követően a magyar nemesség elhagyta a Felvidéket, így birtokaik az egyházhoz kerültek. Az 1992 utáni újdonsült tulajdonosoknak pedig már semmilyen kötődésük nem volt az építészeti örökséghez. Az épületek történelmi értéke semmit sem jelentett számukra, “mert nem az ő családtörténetük része, nem az ő örökségük volt. A nemesek generációinak a kastélyok természetszerűleg az otthont jelentették, kiskoruktól ott éltek, elődeik portréi között nevelkedtek. Az új tulajdonosoknak a történelemre nem volt szükségük. Ráadásul, a gyűlölt magyar nemességről volt szó, és velük egyszer és mindenkorra le kellett számolni.” – mondta Jozef Lenhart.
A szlovákok az utóbbi évtizedekben csúcsra járatták a proletár szellemiséget. A római terminológia szerint azokat nevezték proletárnak, akik csak leszármazottakkal (proles) rendelkeztek, ellentétben a jó atyáktól (patres) való patríciusokkal, akik örökségük révén a Hagyományból is részesültek, melyet természetszerűleg ápolni kellett. A felvidéken élő hegyi szlávok esetében úgy tűnik túlhaladottá váltak a bogotái remete, Nicolás Gómez Dávila megvető szavai is, miszerint “Európában utazni olyan, mintha egy házba látogatnánk, hogy a szolgák megmutassák nekünk az üres termeket, amelyekben egykor fényes ünnepségek zajlottak.” A szlovákok már a házat is el kívánják tüntetni, nehogy bárkinek is eszébe jusson kérdezősködni azokról a fényes időkről, amikről ők vajmi keveset tudhatnak.
(körkép.sk nyomán λ – Szent Korona Rádió)
Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »
