Talibán hívja Merkelt

Talibán hívja Merkelt

Ez nem egy kódolt üzenet, hanem a rögvalóság. Európa, vagyis az Európai Unió valósága, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy egy tekintély van, akivel a tálibok is szóba állnak: Angela Merkel, Németország kancellárja. Még az sem zavarja őket, hogy nő, és éppen most szándékozik lelépni a nagypolitika színpadáról.

A tálibok szóvivője azt mondta a német Bildnek, hogy biztonságos körülményeket teremtenek, és a világ vezető állam- és kormányfőit szívesen fogadják.

El kellene jönniük hozzánk, és Angela Merkelt különösen szívélyesen fogadnánk. Az ő látogatásának nagyon örülnénk

– fogalmazott.

De mit mutat ez rólunk és az Európai Unióról? Kétségkívül azt, hogy

az égvilágon semmi tekintélye nincs az Európai Uniónak, különben Charles Michellt, az Európai Tanács elnökét és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét invitálnák a tálibok Afganisztánba.

Az igaz, hogy nagy számú afgán menekült él Németországban, de ez mégsem lehet ok a vizitre, hiszen a világ több országában élnek afgán közösségek. Annál is inkább, hogy a Talibán szóvivője azt is világossá tette: hazavárják őket. Nem mellesleg azokat is, akiket bűncselekmények miatt kiutasítottak például Németországból, de nekik számolniuk kell azzal, hogy az iszlám jog szerint lesznek megbüntetve. Kézlevágás, korbácsolás, megkövezés… Ez azért nem lehet túl vonzó a Nyugaton élő afgán bűnözők számára, de nem is fenyeget az a veszély, hogy hazaküldik őket. A nyugati államok ugyanis éppen az iszlám jog fenyegető árnyéka miatt, humanitárius megfontolásokból nem fogják őket kitoloncolni. És szerintem a táliboknak sem igazán fognak hiányozni.

Hírdetés

Az a bőkezű támogatás viszont, amit Németország nyújt a lerombolt országnak, nagyon is hiányozna!

Erről szól a szívélyes invitálás a marcona férfiaktól. Csakis így lehet értelmezni azokat a mondatokat, hogy „szeretnénk, ha Németország továbbra is támogatná Afganisztánt anyagilag”. A humanitárius segélyek mellett az egészségügyben, az oktatásban és az infrastruktúra fejlesztésében kell a támogatás.

Angela Merkel okos asszony, nem zárkózott el a találkozótól, sőt, ha nem tévedek, ő volt az első komoly politikus, aki nyíltan kimondta, tárgyalni kell velük. Igaz, azzal érvelt, hogy a német haderőnek segítséget nyújtó afgánok kimenekítése érdekében kell tárgyalóasztalhoz ülni a fundamentalista szervezettel, de azt is mondta, hogy most már ők – a tálibok – Afganisztán új urai.

Vagyis nem hivatalosan elismerte a tálib hatalomátvételt, s nem csodálkoznék, ha rövid időn belül visszatérne az élet a kabuli német nagykövetség falai közé.

Mondom, okos asszony Angela, hiszen Kabulban már ott vannak a kínaiak, az oroszok, hát miért ne jusson egy-két falat (ritkaföldfém-bánya) Európának is?

Akarom mondani, Németországnak, a német autógyáraknak. A másik dolog, hogy a távozó kancellárasszony most tényleg jót is tehet Európával. Úgy vonulhatna be a történelembe, hogy bár 2015-ben egy meggondolatlan kijelentésével elindította a menekültáradatot Európa felé, most viszont – ha megállítani nem is tudja, de mérsékelheti a jobb élet reményében útnak induló afgánok tömegét. Ő amúgy is a kompromisszumok, a csendes diplomácia embere, türelmes, tán még a fundamentalistákkal is szót ért.

És akkor ő lesz az első európai politikus, aki legalább tett valamit azért, hogy csökkentse az Európára leselkedő muszlim veszélyt. Miután ugye a Nyugat  – s benne mi, kelet-közép-európaiak – közös erővel lángba borítottuk a Marokkótól Pakisztánig terjedő térséget.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/37. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »