Tálas Péter: két ok miatt nem engedi el Ukrajna az oroszok által elfoglalt területeket

Tálas Péter: két ok miatt nem engedi el Ukrajna az oroszok által elfoglalt területeket

Február 24-én lesz, hogy két éve kirobbant az orosz–ukrán háború. Tálas Péter szerint a szembenálló felek sem az áttörésre, sem a békekötésre nem képesek. Az ukrán és az orosz motivációkról, erőről és célokról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az oroszok Tálas Péter szerint a háború alatt felkészültebbek lettek katonailag. Az egyik legfontosabb, hogy nagyon stabil és nehezen bevehető védelmi vonalakat alakítottak ki a gyorsan elfoglalt déli részen, illetve a Donbasz egy részén.

„Az ukránoknak nem sikerült áttörni ezt a védvonalat, még ráadásul szerintem hibáztak is, mert egy irányból és nagyon határozottan kellett volna áttörniük, de ez nem jött össze. Ugyanez megvan a másik oldalon is: azért nem tudott előremenni a Donbaszban az orosz haderő, mert ott már jelentős védelmivonal-kiépítések voltak. Mind a két társaságnak iszonyú nagy erőfeszítésbe kerülne, hogy további területeket elfoglaljon. Ez nem jelenti azt, hogy az oroszok ne tudnának esetleg még további területeket elfoglalni, de azt szinte kizártnak tartom – rövid időn belül egész biztos –, hogy elfoglalják teljes Ukrajnát” – mondta a szakember.

Hírdetés

Kérdés, hogy reális-e egy olyan forgatókönyv, amelyben Vlagyimir Putyin megelégszik a már korábban elfoglalt kelet-ukrajnai területekkel, Volodimir Zelenszkij pedig – azért, hogy Ukrajna túlélje a pusztítást és adott esetben az ő hatalma is túlélje ezt a háborút – lemondjon ezekről a területekről. Tálas Péter szerint ez fog bekövetkezni, de addig egy nagyon hosszú folyamat vezet el, mert az oroszok nagyon nehezen mondanak le a végső célról, az ukrán társadalomban pedig egyelőre nem látja azt a kompromisszumkészséget, amellyel elengednék ezeket a területeket és megpróbálnának egy csonka Ukrajnában normális viszonyokat kialakítani.

„Nagyon sokan nem tudják elengedni ezeket a területeket, és ez természetes. Gondoljunk csak Magyarországra: száz évvel Trianon után is berzenkedünk a döntés ellen. A másik ok pedig az, hogy azt gondolják nagyon sokan, hogy ez valójában nem fejezné be a konfliktust, csak szüneteltetné, mert arra használná fel Oroszország azt a helyzetet, hogy újra megerősítse magát. Putyinnak pedig belpolitikai problémái is adódhatnak, ha nem tudja sikerrel befejezni ezt a háborút” – utalt Tálas Péter arra, hogy miért vezet még hosszú folyamat a háború lezárásáig.

(A nyitóképen: Az ukrán nemzeti gárda Hartia dandárjának katonája aknavetővel céloz a kelet-ukrajnai Kupjanszk-Liman frontvonalon 2024. február 10-én, az Ukrajna elleni orosz háború alatt.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »