Talán mégsem – Gondolatok az Ígéretes fiatal nő című filmről

Talán mégsem – Gondolatok az Ígéretes fiatal nő című filmről

Butaság volna tagadni, hogy a kortárs szuperhősmánia árnyékában Hollywood igenis reagál korának társadalmi (divat)kérdéseire, legyen szó a Black Lives Matter-mozgalomról (Tűnj el!, 2017) vagy a közösségi médiában elharapózó vélemény-populizmusról (Vadászat, 2020), ám az utóbbi években domináns MeToo-hullám is rendszeresen megkapja a maga (gyakran vegyes minőségű) filmográfiáját.

E mozgóképek közös jellemzője, hogy a műfaji álca mögött nem is nagyon rejtegetik társadalmi üzenetüket, ahelyett, hogy a probléma mélyét feltárva elgondolkodtatnák a nézőjüket. Valami ilyesmire tesz ellenben kísérletet a hívogatóan túlcukrozott, ugyanakkor üdítően szabálytalan alapszabású Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman), melyben három hölgy vág rendet jó adag iróniával a(z állítólag) férfiak uralta világban: az Oscar-várományos főszereplő, Carey Mulligan, rendezője, az első filmes Emerald Fennell és Margot Robbie színész-producer.

A nyitójelenetben egy szokásos szombat esti buli vágóképei peregnek: fiatalok ropják energikusan az éppen aktuális (tehát kilencvenes évekbeli) retroslágerekre. Szűk szoknyák, formás női combok és tűsarkúk helyett azonban gyűrött férfinadrágokat és ringó sörpocakokat figyelünk meglepetten: íme, az első fricska, hogy ráeszméljünk, mennyire meghatározza világlátásunkat a nőtárgyiasító férfitekintet. Ezután gyorsan megismerkedünk Cassie-vel (Carey Mulligan), aki épp az öntudatlanság határára itta magát, és hagyja, hogy az ügyeletes jó fej srác felvigye a lakására – nyilván merő lovagiasságból. Amikor azonban a férfi kihasználná a helyzetet, a nő hirtelen csontszáraz józansággal közli vele, hogy hozzá ne merjen nyúlni. Snitt, egy újabb rovátka kerül a csajos füzibe: beteljesült a bosszú. És indul az új nap, ezúttal kínos szülinapi köszöntéssel, a szülők (Jennifer Coolidge és Clancy Brown) pedig elképedve figyelik, hogy hősnőnk nem hajlandó tudomást venni az idő múlásáról. Tinisen öltözködik, miközben cinikus koravénséggel szemléli a munkahelyére (egy kávézóba) betérő vendégeket. Az esti kaland élteti, amikor elbánhat egy újabb alfahímmel. Maga a két lábon járó ellentmondás mind a környezete, mind a nézője számára.

Fennell a meglepő nyitány után feszes thrillerbe és nyugtalanító, éjsötét humorba mártja a film cselekményét: színvilága túltolt Instagram-cukiság, zeneválasztásából süt a maró irónia, és minduntalan emlékeztet minket arra, hogy olyan bosszútörténetet látunk, amelyben a megtorlás bizony bármelyik pillanatban váratlan irányt vehet. Cassie ugyanis a cinizmus álcája mögött valójában vezekel, mégpedig egy olyan bűnért, amelyet nem vele szemben követtek el. Az erőszakjelenetektől szinte minden esetben látványosan megkímél bennünket a film, ám higgyük el, így félelmetesebb. Az Ígéretes fiatal nő emellett csak úgy fürdik a duplafenekű párbeszédekben és a popkulturális utalásokban (már a címével kezdve), de ez nem Tarantino kellemesen nosztalgikus (és gyakorta üres) világa: rendezőnk páratlan ritmusérzékkel küldi a gyomrosokat, hogy mind mélyebbre taszítson minket a megalázottság, a cinkos némaság és a tehetetlen düh sötéten kavargó örvényébe.

Hírdetés

Egyetlen kapaszkodónk a film derekán kibontakozó szerelmi szál: Ryan, a régi iskolatárs (Bo Burnham) kedves esetlensége elvarázsolja a lányt, aki végre esélyt kap a normalitásra. Szürreálisan aranyos gyógyszertári táncuk Paris Hilton slágerére a film egyik legmegkapóbb jelenete. Szívből szurkolunk, hogy hősnőnk végre megváltást nyerjen, a bűnhődést azonban nem lehet kispórolni a valóságból – egyik oldalról sem. Ezt teljesíti be vészjósló precizitással a film váratlannak tűnő, mégis következetes végső csavarja, Britney Spears Toxicjának vonósátiratával aláfestve.

Nehéz, kényelmetlen filmélmény, mégis fontos alkotás az Ígéretes fiatal nő, legfőképpen azért, mert nem hajlandó egyszerűsíteni: feltérképezi az áldozathibáztatás, a kollektív félrenézés, a paternalizmusba csomagolt társadalmi részvétlenség mélyrétegeit, tekintet nélkül elvárásainkra, beidegződéseinkre. Merész hangsúlyváltásai, ironikus hangvétele és kimunkált forgatókönyve kíméletlenül sodorja nézőjét a végkifejlet felé. S a gonosz játékból bizony kihagyhatatlan lépés, hogy megfacsarja a szívünket. Csak abban reménykedhetünk, hogy az Ígéretes fiatal nő túlsűríti a valóságot: talán mégsem ennyire kegyetlen az élet.

Szöveg: Paksa Balázs

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. május 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »