Találtak egy "tiszta embert" a baloldalon! Felállhat mögé az MSZP és a DK is

Találtak egy "tiszta embert" a baloldalon! Felállhat mögé az MSZP és a DK is

A kormánypárti Magyar Idők tudni véli, megvan ki lesz Orbán Viktor miniszterelnök baloldali kihívója. A lap több forrásból úgy értesült, hogy a közös kormányfő-jelölt nem más, mint Andor László, közgazdász, korábbi EU biztos.

Több szocialista politikus úgy véli, hogy Andor László, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, egyetemi docens, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagja (2005-2010), valamint az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa (2010-2014) egy „tiszta ember”, munkásságát pedig elismerik, emellett nem keveredett botrányokba az elmúlt évtizedek során.

Hírdetés

Úgy tűnik, a baloldalon annyira megörültek annak, hogy végre találtak egy „tiszta embert”, akit elindíthatnak majd 2018-ban, hogy nemcsak az MSZP, de gyurcsányista DK, és a virtuális Együtt is szakpolitikus mögé állt.

Nyilván, ez csak akkor lesz kínos, ha Andor László egyszer maga mögé tekint.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »