Talált két poros dobozt az új házában – álmában sem gondolta, hogy mit rejtenek

Talált két poros dobozt az új házában – álmában sem gondolta, hogy mit rejtenek

Annyi biztos, hogy a dobozokból jól meggazdagodott.

Egy szerencsés brit férfi miután beköltözött új házába, két lezárt, poros dobozban Pokémon kártyákat talált. A két doboz 21 évvel ezelőtt darabonként mindössze 30 fontot ért, most viszont az egyikért 10 ezer, a másikért 9,400 fontot fizettek a Hanson Auctioneer aukciósház árverésén – írja a BBC.

Az eladó azt követően jött rá, milyen értéket talált az ingatlanban, hogy utánanézett az interneten a kártyák árának.

Hírdetés

Mindkét dobozt az Egyesült Államokból importálták, az aukciósház közlése szerint pedig nagyon ritkának számítanak, és limitált kiadásúak voltak.

A ház korábbi tulajdonosa elmondta, hogy régebben játékboltja volt az egyik közeli településen, ahol Pokémon kártyákat is árult. Miután az üzletet be kellett zárni, néhány dobozzal eltett, de az évek során teljesen elfeledkezett róluk.

Az eredetileg gyerekeknek szánt, 11 kártyás Pokémon paklik 2,5 fontos árral kerültek anno a piacra. Jelenleg akár 500 fontot is érhetnek.

(br, 24.hu)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »