Putyin budapesti látogatása és ellenzői
Az orosz elnök hivatalos sajtófelülete hétfőn jelentette, hogy az Orbán Viktor meghívására hétfőn Budapestre érkezett Vlagyimir Putyin a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnökeként látogatást tett a cselgáncs világbajnokságon és tárgyalt a magyar miniszterelnökkel.
Ami ezt a kormányközi kapcsolatokban teljesen mindennapi eseményt megelőzte és követte, az csak a magyarországi állapotokra jellemző, köszönhetően a liberális specimeneknek.
Futólag érdemes megjegyezni, hogy amikor augusztus 23-án Putyin fogadta Netanjahu izraeli miniszterelnököt ezúttal Szocsiban, mind az izraeli és a nemzetközi sajtó ilyen főcímekkel tudósított róla: Putyin Netanjahuval találkozott Szocsiban.
Arról a Szocsiról van szó, ahol május 2-án Angela Merkel német kancellár negédes mosoly közepette nyújtotta ki karját Putyin felé, miután tárgyaltak a szíriai helyzetről és Ukrajnáról.
Az ellenzéki sajtó egyik darabja, a Magyar Nemzet hétfőn ezzel a főcímmel adta megmaradt olvasói tudtára a „tutit” a Putyin-vizitről: „Dzsúdó és titkolózás az arénában”. Ezután nem is értjük, hogy például a Washington Post május 20-i számában miért nem ezzel a címmel sikított fel a hajtás fölött a címoldalon Donald Trump amerikai elnök rijádi látogatása alkalmával: „A populista neonáci-támogató Trump kardtáncra perdült szaúdi nyaktilózókkal”. Alcím: „A titkolódzó elnök csak azt közölte a tárgyalásokról, hogy a Jement szétbombázóknak 110 milliárdért sikerült amerikai fegyvereket eladnia”.
A liberális ellenzéki politikusok és az őket támogató sajtó médiatúlsúlya – RTL Klub, ATV, HírTV, Index, 444, 24.hu, Napi.hu stb. – eredményeként a közvéleményt tematizálni képes, a magyar érdekek ellen következetesen kiálló ezen sajtótermékek elöntötték a nyilvánosságot akkora tényellenes propagandahullámmal, ami előtt még a nyugati fősodratú média is csak a legmélyebb ismételgetésekkel hajlongott.
Mint tízezredszer azzal, hogy Orbán Putyin pincsije. Mert egy ilyen pincsi nyilván olyan természetű, hogy Brüsszelben nincs olyan, Egyesült Államok-sugallta uniós szankció, amelyet a magyar kormányfő ne szavazna meg. És nincs olyan amerikai katona, akit a NATO „kérésére” ne engedne be oda, ahol orosz katonát egyenruhában csak az állam által súlyos pénzekkel támogatott, teljes mértékben szétdiktatúrázott liberális színházak színpadjain lát az ilyen darabokra kíváncsi közönség.
Ezzel szemben tény, hogy vezető politikusoknál a normalitás az, ha beszélnek egymással és az abnormalitás, ha kerülik egymást.
Miért ne tárgyaljon Merkel Putyinnal például arról a gigantikus méretű energiaexportról, amelyet Oroszország fog Németország örömére szállítani a jövőben, ha azt a neokonoknak teljes mértékben kapituláló Trump által is aláírt Oroszország elleni szankciók meg nem fúrnak?
Azért mert a két ország a második világháborúban a frontvonal más-más oldalán volt? És ezért ne tárgyaljon Merkellel például a lengyel kormány?
Vagy azért ne ebédelt volna kedden a magyar miniszterelnök Kaltma Battulga mongol elnökkel Budapesten fogadva őt, mert anno a mongol hordák pusztítottak itt?
Erdogan dettó?
Azután jönnek még a többi, elképesztően hazug sablonvádak, a Goebbels egykori náci propagandaminisztertől megkívánt gyakoriságot messze meghaladva. Például az a kevés kézben koncentrálódott nyugati sajtó által is globálisan terjesztett hazugság, hogy „Orbán mintaképe Putyin”.
Nem kellene legalább egyszer idézni azt a mondatot a magyar miniszterelnöktől, amely legalább távolról hasonlít egy ilyen kijelentésre? Ja, persze, a viselkedése utal rá, ugye, érvelne ilyenkor mindig sarokba szorult férgekként viselkedő, azaz a saját viselkedésére vonatkozó válaszadástól minden esetben farokbehúzással menekülő nemzetközi sajtó?
A dolgot egészen leegyszerűsítve ma a nyugati–keleti osztatú világpolitikában két paradigmával állunk szemben. Az egyik az amerikai paradigma, amelyet több-kevesebb sikerrel erőltetnek rá az uniós országokra azok közvetlen vagy közvetett részvételét követelve: szankciók hétfőn, „megelőző” csapás kedden, agresszió szerdán, démonizálás csütörtökön stb. A másik a kínai és orosz paradigma: újabb és újabb ajánlatok a párbeszédre, a kapcsolatok megerősítésére és elmélyítésére, a béke fenntartására, a kereskedelem növelésére és így tovább.
A fenti paradigmák persze azzal a kiterjesztéssel vonatkoznak ránk, hogy például míg a démonizált országok vezetőivel való párbeszédet Washington és Brüsszel rossz fényben tünteti fel, de saját sajtója soha nem ítéli el saját országa vezetőinek e démonizált országok vezető politikusaival történő találkozóit, addig nálunk tenyésző cselédjeik ebben is túltesznek imádottjaikon: saját vezetőik találkozói ellen is úgy lépnek fel, mint ahogyan azt máshol soha nem teszik.
Ezek a figurák a Putyin-látogatás elleni tüntetéseiket minden esetben a „magyar érdekek” fényében igyekeznek magyarázni azoknak, akiknek rájuk nézve egészen más jut az eszükbe róluk. És akik pontosan tudják, hogy ha Obama elnök azért utazott volna például a hazáját lekurvázó Gyurcsányhoz, hogy az akkori miniszterelnöknek annyi pénzért adjon el rakétákat, vadászgépeket és helikoptereket, mint amennyibe a magyaroknak áramot adó Paks 2 fog kerülni, egyetlen nyikkanást nem adtak volna ki magukból.
A liberálisaink egyik konzervatív idolja – nekik csak ilyen van, mert sajátjaik egyszerűen nincsenek –, Winston Churchill egyik híres mondása szerint „It is better to jaw-jaw than war-war”, azaz jobb szétbeszélni, mint szétháborúzni magunkat. Amit Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz államfő tökéletesen a gyakorlat nyelvére fordított.
Vajon mit tenne dühében Churchill, ha látná, miként fordították fejére mondását nyugati utódjai? Netán dühkitörések és egy-két liter whisky felhajtása után megismételné 1954-es mondását, mely szerint „az országba egyre nagyobb számban érkező színesek jelenléte előbb vagy utóbb a britek nagy részének ellenérzését fogja kiváltani”. Esetleg magyarországi balliberális túlteljesítő imádottjait távköpésként emlékeztetné arra, miként kommentálta 1942-ben azt a tényt, hogy egy fekete tiszt is megfordul egy olyan étteremben, ahol fehér amerikai tisztek a törzsvendégek: „Sebaj: ha a vállára akaszt egy bendzsót, azt hiszik, a zenekar tagja.”
http://magyarhirlap.hu/cikk/96727/Talalkozni_Szornyu
Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »
