1994. január 15-én hunyt el Cziffra György. zongoraművész Halálának évfordulóján Gundy Sarolta emlékezik a Mesterrel való “Nagy találkozásra”.
1994. január 15-én hunyt el Cziffra György. zongoraművész Halálának évfordulóján Gundy Sarolta emlékezik a Mesterrel való “Nagy találkozásra”.
1978. június. Nagyon fiatal kutatóként a franciák hívtak meg egy sugárbaleset miatt, igazi nyugati fizetéssel! Párizsban laktam és minden hétvégén vendéglőben ebédeltem! Fantasztikusan gazdag voltam! Szabad szombatjaimon 2 nap állt rendelkezésemre, hogy bőséges fizetésemnek a fenekére verjek és ne csak vendéglőkbe járjak (véletlenül sem lepusztult szocialista ország állampolgárának módjára), hanem igazi egyedi kultúrforradalmárként (itthon még dúlt proletárdiktatúrának nevezett állóvíz) magamba gyömöszöljek mindent, ami időtálló, régi, irigylésre méltó és követendő, mert ki tudja,hogy lesz-e még valaha ilyen szerencsém: pénz-, paripa-, fegyverügyileg.
Egy csodaszép vasárnap délután kerültem el Senlisba is, ahol nem a királyi palota, nem a középkor, nem a Notre Dame katedrális voltak a legvonzóbb élményeim a középkori kisvárosban, hanem egy zongoraművész keze! Pedig előbbiek mind-mind kedvelt úticélok a turisták körében, kiváltképpen, ha autóval közlekednek.
Nekem általában maradtak a Gare del` Est vagy a du Nord-ról induló vonatok, de most igen generózus meghívásom volt. Dominique R. lerobbant Citroenjén “utaztunk” a cél felé, a Párizstól mindössze ötven kilométerre fekvő középkori kisvárosba, Senlisba. Egy borzalmas, 6 halálesettel járó autóbaleset szemlélőjeként remegve kerültük ki a forgalmat egyetlen sávra bezsúfolódva és araszoltunk előbb a Chantilly kastélymúzeum felé, mert a gyomrom igen prózai módon működött a borzalmas látványtól. Végre a kastély körüli tóban a szép színes halak és az ősparkkal körülölelt majdnem Louvre szépségű kastély tornyocskái felülmúlták szépségükkel háborgó gyomromat és elbájolták a rebellis magyar lelket, kinek minden kastélyát mindig és mindenki rommá alázta a történelem során.
Most pedig a Cziffra Alapítvány és Senlis, ahol egy júniusi délutánon találkozhattam a Mesterrel. Fiatalokat instruált és maga mutatta meg a Saint Frambourg-kápolnát, amit felújíttatott és ahol koncertek sorát adta. Olyan finom megjelenése volt, mint a keze. Zongoristakéz. Megható, megrázó, benne partitúrák százai vibráltak. Nem is tudom, hogy miért csak a kezére koncentráltam, talán mert egész életemben a kezek, a kéznyomok olyan nagyon fontosak voltak számomra.
Micsoda tragikus sorsú ember! Néhány évvel később a tűzesetben meghalt fia és az egész élete Magyarországon. Micsoda elégtétel valahol, hogy a maga alkotta Művészet palotájában otthonra lelt. Ott, ahol a kápolna új üvegablakait Joan Miró készítette el, és a felújított kápolnát, Raymond Barre akkori miniszterelnök avatta fel. (Azt hiszem De Gaulle feleségének kérésére.)
Mai visszaemlékezésem apropója : Cziffra annyit szenvedett itthon, megérdemelné, hogy gondoljunk rá és művére, itthon is. Mind többet, post mortem élő óriási legendaként
Hajrá magyar művészetkedvelő mecénások!
Gundy Sarolta – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
