Takonygerincűség

Takonygerincűség

Többfajta ellenzéki politikus létezik. Van, akire a kormánnyal szimpatizáló emberek igazán dühösek tudnak lenni. Van, akin csak nevetni, durvább kifejezéssel, röhögni lehet. Van, akinek a nevét sem lehet megjegyezni. Van persze olyan is, aki kár, hogy az ellenzékhez tartozik, mert látszik, hogy ért ahhoz, amiről beszél. És vannak a Fegyőrök meg Tordaik.

Igen, egy egyszerű szó juttatta eszembe, hogy mennyire hasonlít egymáshoz Fekete-Győr András és Tordai Bence, pedig eddig nem is gondoltam erre. A szó: a takonygerincű. Először Fekete-Győr szidta így a Fidesz vezetőit, ha jól emlékszem, éppen Soros egyeteme mellett tüntetett, ünnepi pillanatokat élt át: beszélhetett nyilvánosan, és legalább száz ember arra figyelt, amit mondott. Nem vágtak a szavába, hiszen ő egy pulpituson állt, tüntető közönsége pedig lent bámészkodott, és mivel elég hideg lehetett, a legnagyobb közhelyeket és bornírtságokat is csendesen figyelték. Aztán a Facebookon Tordai Bence használta ugyanezt a hihetetlenül kulturált kifejezést, a Fideszt szidta így, en bloc.

Nagyon könnyű lenne azon viccelődni, hogy éppen ez a két ember testesíti meg a takonygerincűséget, mintegy képviselve a takonygerincűség kvintesszenciáját. Gyávaság, elvtelenség, mindemellett ügyetlenség, és persze nem túlságosan nagy bölcsesség. De ez túl egyszerű lenne. Nézzük inkább egy kicsit alaposabban ezt a két ellenzéki figurát.

Hiszen van bennük egy lényegileg közös elem: ők olyan ellenzéki szereplők, akik nem pusztán idegesítőek, nem egyszerűen nevetségesek, hanem a Fidesz szempontjából szinte hasznosak. Jó, hogy vannak. Hiszen minden megnyilvánulásokkal azt erősítik az esetlegesen bizonytalan szavazókban, hogy ezekre ne. Mindketten ilyenek. Fekete-Győrt és Tordai Bencét – kis túlzással – egy kormánypárti kampányrendezvényre is el lehetne vinni, mondják csak a csacsiságaikat, használják az ocsmány kifejezéseiket, legyenek mérgesek (az nagyon vicces), vagy éppen hogy vicceskedjenek (hú, az is megy ám nekik, egyik szellemesebb, mint a másik…), és a közönség máris tudja, hogy kiket nem szabad támogatni.

Fekete-Győr nemrég ellenállhatatlan interjút adott a Mandinernek, arról beszélt az irgalmatlan ellenzéki vereséget hozó tavaszi választással kapcsolatban, hogy pártja, a Momentum támogatói a legtudatosabbak és ő pontosan tudja saját választóiról, hogy ők (egyedül az ellenzéki oldalon) sikeresen átszavaztak. Ezt mégis hogy számolta ki? És nem tudja, hogy a taktikai szavazás ostobasága volt a választás egyik legnagyobb ellenzéki balfogása? Nem tudja, hogy az „oktatásegészségügy” mellett éppen a „taktikai szavazás” volt az ellenzék legnagyobb zsákutcája?

De hát hogyan is tudná. Másfél évig hallgattuk, hogy így huszonegyedik századi párt, úgy túllépték a hagyományos pártstruktúrákat, erre most csatlakoznak az európai liberálisokhoz. Persze, a hagyományos pártstruktúra elutasításával kapcsolatban azért jegyezzük meg, hogy az olimpiai bojkottra az aláírásokat olyan pártoktól független, egyenesen huszonkettedik századi politikusok segítették nekik összegyűjteni, mint mondjuk Szanyi Tibor. Fekete-Győr példaképe persze Macron, a saját reklámfilmje szerint is bevándorláspárti francia elnök. Mivel Macron önmagát Orbán Viktor fő ellenfelének nevezte, ezért ugyanezt mondja Fekete-Győr. Szerinte a májusi uniós választáson a Momentum lesz a Fidesz legnagyobb ellenfele. Húúúúú… Mindemellett micsoda politikai éleslátás Franciaország valaha volt legnépszerűtlenebb elnökéhez dörgölőzni, őt isteníteni. És micsoda bölcs mondat: „Macron akkor szárnyal, ha európai tétek vannak a terítéken”.

A megfogalmazás – bocsánat – primitívségén túl tényleg nem tudja, hogy ez mekkora baromság? Macron és a szárnyalás? Fekete-Győrnek állítása szerint francia barátnője volt, állítása szerint tud franciául: ha már magyar nyelvű újságokat nem olvas – igen, érdemes lenne neki például a Magyar Időket, a Magyar Hírlapot, a Pesti Srácokat, a 888.hu-t vagy az Origót is olvasni –, akkor francia újság nem volt még a kezében? Hagyjuk a csúnya, konzervatív Le Figarót. Na, de legalább a Le Monde-ot nem nézte meg az elmúlt fél évben? Abból is kiderül, hogy ráomlik Franciaország az elnökre. Abból is kiderül, hogy már nemcsak a jobboldali, de a baloldali emberek is alkalmatlannak tartják. Szárnyal? És nem tudja, hogy Macron hogy szokta magát (ismét csak bocsánat) összecsinálni, ha szemtől szemben kell beszélnie Trumppal vagy Putyinnal? És hogy ennek ellenére Trump hogy szokott gúnyolódni rajta nyilvánosan? Hogy bólogat Merkelnek? És azt sem tudja, hogy a külpolitikába éppen a belpolitikai kudarcok elől menekül, de ott is csak kudarcok érik? És azt sem tudja, hogy a magyarok milyen óriási tömegben utasítják el Macron két legfontosabb európai javaslatát: a bevándorlás támogatását és a nemzetek visszaszorítását az unióban?

Igen. Hát hogyan is tudná. A jeruzsálemi nagykövetségről elmélkedik, de kiderül, nem tudja, hogy Trump előtt ezt például Obama is megígérte. A charlottesville-i eseményekről beszél, rasszistázik, de nem tudja, hogy éppen a déli Lee tábornok volt a rabszolgatartás ellenzője, és a győztes északi Grant tábornok rabszolgákat tartott. És Fekete-Győr nem is szégyelli tudatlanságát. Jé, hát ezt nem tudtam – ennyi a reakció, amikor a Mandiner újságírója kedvesen elmagyarázza neki, mi hogy a valóság. Fekete-Győr saját interjújával is ugyanazt érte el, mint általában szokott: kínos alkalmatlanságával – persze tudtán kívül – voltaképpen kampányol a Fidesznek.

Ahogy ezt teszi Tordai Bence is. A másik fiatal reménység. Egy nem létező párt parlamenti képviselője, aki a nyolcvanas évek németországi zöldjeihez hasonló akciókat szervez, hiszen neki aztán tényleg semmije sincs. Ha mínusz számokkal lehetne mérni az erőt, a tekintélyt, a politikai súlyt, akkor ő biztos nulla alatti értéket kapna. Ó és micsoda hőstettekre képes! Letegezi a miniszterelnököt, egy bohócorrot mutat a főügyésznek, és – ha emiatt nem fog megbukni a kormány, akkor semmitől – a pulpitusról nagyon sokszor azt mondja, hogy CÖF. (Utóbbi azért különösen eredeti ötlet, mert ezt már kitalálta tavasszal a kutyapárt, amikor kotkodácsolt egy interjúban.)

Majd egy tévéműsorban arról lódít, hogy kormánypárti képviselők titokban elismerően bólintanak az akciói után. Vagyis szerinte nem kiröhögik, nem egy kis szerencsétlenségnek tartják, hanem – nagy titokban – elismerik, szinte tisztelik és ezt még jelzik is neki. Igazából tehát erre vágyik. És hogy nem szégyell ilyet mondani?

De hát miért is szégyellne. Kéregetni sem szégyell. Hiszen miután a parlament elnöke megbüntette szánalmas bohóckodásáért, Tordai megérkezett a juhászpéterizmushoz, de hívhatjuk indexizmusnak is. Koldulni, tarhálni. Ott az a rémes hatalom, a borzalmas diktatúra, maga a Rezsim nagy R-rel: tehát adjatok nekünk pénzt. És valóban, ez a leghihetőbb, sőt, Tordai egyetlen hihető mondata: tényleg szeretne pénzt.

De ezt éjjel-nappal nem lehet mondogatni, ehhez kell apropó is. Ilyenkor aztán jön a takonygerinc.

Gábor László – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »