Tagadta bűnösségét a hivatali visszaéléssel vádolt egykori budapesti főügyész

Tagadta bűnösségét a hivatali visszaéléssel vádolt egykori budapesti főügyész

Tagadta bűnösségét Ihász Sándor egykori fővárosi, illetve fellebbviteli főügyész a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben hivatali visszaélés miatt emelt vádban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán megtartott előkészítő ülésen.

A Fővárosi Törvényszék szerdai közleményben tudatta, hogy a PKKB előkészítő ülést tartott „abban a büntetőügyben, amelyben egy volt ügyész hivatali visszaélés bűntette miatt áll bíróság előtt”.

A volt ügyészt azzal vádolják, hogy

egy korábbi nyomozás alatt egy érintett védelme érdekében visszatartott olyan iratokat, amelyek bizonyítékul szolgálhattak volna az eljárásban.

A vádlott az ügyészség szerint ezzel megszegte a hivatására vonatkozó szabályokat.

Hírdetés

A szerdai előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét

és nem mondott le tárgyaláshoz való jogáról, így miután a vád és a védelem képviselői előadták bizonyítási indítványaikat, a PKKB tárgyalásra utalta az ügyet. Márciusban bizonyítással, a vádlott kihallgatásával és lehallgatások felvételeinek lejátszásával folytatódik a büntetőper a PKKB-n – derül ki a törvényszék közleményében.

Az eljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2018 áprilisában gyanúsította meg Ihász Sándort.

A KNYF 2020 márciusában emelt vádat a tisztségéből időközben felmentett fellebbviteli főügyész ellen hivatali visszaélés miatt.

Ihász Sándor mindvégig tagadta bűnösségét.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »