Tábornokok aggódnak a CIA élére jelölt Haspel miatt

Több mint száz nyugalmazott amerikai tábornok hétfőn nyílt levélben kérte a szenátust, hogy „alaposan vizsgálja meg” a Donald Trump elnök által a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére jelölt Gina Haspel pályafutását.

„Legmélyebb aggodalmunknak adunk hangot Gina Haspelnek a CIA élére történt jelölése miatt” – írták a nyugalmazott katonai vezetők. Aggodalmuk annak szól, hogy Haspel korábban állítólag részt vett a terrorizmus gyanújával elfogottak kínzásában az Egyesült Államokon kívül, különböző országokban létrehozott titkos börtönökben.  

A nyílt levélben – amelyet a Human Rights First nevű washingtoni emberi jogi szervezet tett közzé – a volt tábornokok azt sürgetik, hogy Haspel szenátusi meghallgatásán a törvényhozók átfogóan és részleteiben vizsgálják meg a jelölt szerepét a terrorizmussal gyanúsítottak más országokba történt szállításában, fogva tartásában és kihallgatásában. „Amennyiben kiderül, hogy bármilyen szerepet is játszott ebben, felügyelte, vagy irányította az amerikai fogságban lévők megkínzását, vagy utána részt vett az erre vonatkozó dokumentumok megsemmisítésében, kérjük, utasítsák el a jelölését” – írták a volt katonai vezetők. Hangsúlyozták egyúttal, hogy nem fogadható el az az érvelés, miszerint a jelölt „csak utasításokat hajtott végre”, vagy hogy „a 2001. szeptember 11-i terrortámadások sokkja igazolja a törvénytelen és etikátlan magatartását”.

Hírdetés

A levél konkrét jelentéseket is idéz, melyek szerint az 1985 óta a hírszerzésnél dolgozó Gina Haspel irányította a CIA egyik tengerentúli titkos börtönét, ahol bizonyítottan legalább egy foglyot többször is megkínoztak, alávetve őt a vízbefojtás imitálásával járó kínzási módszernek is.

A CIA múlt héten nyilvánossá tett egyik feljegyzéséből kiderült, hogy Gina Haspel felsőbb utasításra valóban megsemmisítette a kínzásos kihallgatásokról készült videókat és feljegyzéseket, ám felettesei szerint „megfelelően járt el”.

Haspel jelenleg a CIA igazgatóhelyettese. Donald Trump márciusban jelölte őt az igazgatói posztra, miután az eddigi igazgatót, Mike Pompeót külügyminiszternek jelölte. Gina Haspel szenátusi meghallgatása május 9-re várható.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »