Tabellaszomszédok rangadója, a DAC hazai pályán fogadja a Zsolnát

Tabellaszomszédok rangadója, a DAC hazai pályán fogadja a Zsolnát

Hétvégén újabb fordulóval folytatódik a szlovák élvonalbeli bajnokság (Fortuna Liga). A dunaszerdahelyi sárga-kékek újabb rangadót játszanak, ezúttal a harmadik helyezett Zsolna ellen.

Szerencsésnek mondható döntetlennel kezdte meg tavaszi szereplését a DAC, a tabella második helyén álló sárga-kékek a Trencsén otthonában a hosszabbítás perceiben mentettek pontot. A csallóközi együttes aktuális ellenfele a dobogó legalsó fokán tanyázó Zsolna lesz, ami magabiztos sikerrel kezdte a tavaszi szezont, ami izgalmas mérkőzést ígér vasárnap a MOL Arénában.

A két csapat között hét pont a különbség a tabellán, a DAC javára.

A dunaszerdahelyi együttes 68 nap után játszik mérkőzést hazai pályán, a sárga-kékek szeme előtt a visszavágás lehetősége is ott lebeg, hiszen a szezon első vereségét a DAC a Zsolna otthonában szenvedte el.

A Zsolna az őszi szezonban négy év után győzte le dunaszerdahelyi riválisát, a Zsolna 2016-ban a DAC akkori ideiglenes otthonában győzött 6-0-ra még Szencen.

Azóta mindössze két döntetlenre futotta Dunaszerdahelyen a zsolnai együttesnek, 2018-ban gól nélküli döntetlent, míg 2017-ben 2-2-es döntetlent értek el Csallóköz fővárosában a zsolnaiak.

Dunaszerdahelyen megrendezett mérkőzésen a Zsolna utoljára 2015-ben tudott győzni, a vendégek győztes gólját a később a DAC-ban futballozó Lukaš Čmelík szerezte. Azon a mérkőzésen a vendégek védelmében, a jelenleg az milánói Intert erősítő Milan Škriniar is szerepelt, valamint a zsolnai kispadon Bénes László is ott volt.

A hatgólos vereség után a DAC hét bajnokin maradt veretlen, a Zsolna ellen a MOL Arénában, ez a sorozat jelenleg is tart. A dunaszerdahelyi együttes legutóbbi három hazai bajnokiját is megnyerte a Zsolna ellen, ráadásul még gólt sem kapott Jedlička ezeken a mérkőzéseken.

– nyilatkozta Marko Divkovič, a DAC horvát gólfelelőse a mérkőzés előtt, a klub hivatalos honlapjának.

Ha rápillantunk a góllövőlistára, a két csapatból öt játékos is szerepel a legjobb tízben.

Hírdetés

A liga legeredményesebb játékosa az idei szezonban jelenleg a sárga-kékek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt, 12 góllal és négy gólpasszal.

A liga harmadik legtermékenyebb játékosát a Zsolna adja, a lengyel Dawid Kurminowski személyében, aki 9 góllal és 4 gólpasszal vette ki eddig a részét a bajnokságban. A sárga-kékek másik két játékosa a venezuelai Eric Ramirez (8 gól és 5 gólpassz) és a horvát Marko Divkovič (8 gól és 3 gólpassz) is remek szezont fut. A Zsolna csapatából kiemelendő még az örmény Vahan Bichakchyan teljesítménye is, aki szintén jó szezont fut, 9 góllal és két gólpasszal csapat második legtermékenyebb játékosa.

A 20. fordulóban is figyelemmel követhetünk több felvidéki magyar játékost is.

A palásti Križan Richárd csapata, a Trencsén a szombati játéknapon Szenicén lép pályára. Az Iván Alexet foglalkoztató Szered idegenben a Zemplén Nagymihály otthonában vendégeskedik. Az alsóházban igazi nagy csata várható, hiszen öt gárda is 19 ponttal áll, többek között Szered és a Nagymihály is.

Léránt Péter és Mészáros Ádám csapata az FC Nyitra hazai pályán fogadja a feketenyéki Tumma Gergely csapatát a Nagyszombat együttesét. A bajnokság további programjában a pozsonyi Slovan hazai pályán látja vendégül a Garamszentkereszt együttesét, valamint az Aranyosmarót a Rózsaheggyel játszik rangadót. A mérkőzéseket immáron a Fortuna Liga TV ingyenesen közvetíti, magas HD felbontásban.

Február 20., szombat:

FC ViOn Aranyosmarót – MFK Rózsahegy 14:00 (Fortuna Liga TV)

ŠK Slovan – FK Pohronie Garamszentkereszt 14:00 (Fortuna Liga TV)

FK Szenice – AS Trencsén 14:00 (Fortuna Liga TV)

MFK Zemplén Nagymihály – ŠKF Szered 14:00 (Fortuna Liga TV)

FC Nyitra – FC Szpartak Nagyszombat 15:00 (Fortuna Liga és RTVS)

Február 21., vasárnap:

FC DAC 1904 – MŠK Zsolna 15:00 (Fortuna Liga TV és Orange Šport)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »