A szlovák Médiahatóság (Rada pre mediálne služby – RPMS) el akarja távolíttatni Andrej Palko konzervatív influencer videóját a Facebookról. Palko a „Rozhovory Maslovíčko” nevű viszonylag sikeres csatornát vezeti. Az RPMS feladata többek között a média kiegyensúlyozottságának és a törvények betartásának felügyelete lenne. Emellett másodfokú szervként is működik a közösségi médiában történő tartalomeltávolítási ügyekben. És itt van bökkenő. A RPMS vezetőségének nagy részét még a Matovič- és a Heger-kabinetek idején nevezték ki. Márpedig ezek a kormányok fémjelzik azt az időszakot, amely a háborúpárti és progresszív propaganda illetve cenzúra legsötétebb három és fél éve (eddig…) volt.
A Palko-videó háttere
Az ügy egy Andrej Palko által közzétett videóval kapcsolatos. A videó címe szerint a Dúhový Pride (Szivárványos Pride) felvonuláson való részvétel „perverziókat” (úchyláctvo) támogat. Példaként szadomazochista praktikákat és különböző fétiseket említett, amelyek bemutatásra kerültek a felvonuláson.
Palko arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pride által támogatott egyik hivatalos kísérőrendezvény nyíltan szadomazochista gyakorlatokat népszerűsített. Később fétisruhás emberek is megjelentek magán a felvonuláson.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott (és a szlovákiai magyar konzervatív sajtó is gyakran tapasztalja – a szerk.) egy ismeretlen személy először a Facebooknak jelentette a videót. A Facebook azonban nem reagált érdemben panaszra. Ezt követően az illető a szlovák médiahatósághoz fordult. Az RPMS augusztus végén iktatta egy jogi személy beadványát.
A hatóság elemzése
Az RPMS hivatala egy 14 oldalas elemzést készített a másfél perces videóról. Az elemzés szerint pedig a videós tartalom „bűncselekmények jeleit mutathatja”. Bűncselekmény alatt pedig a gyűlöletkeltést, valamint a nemzet és meggyőződés gyalázását értették.
A dokumentum részletesen vizsgálta a „perverzió” (úchyláctvo) szó jelentését. Megállapították, hogy a kifejezés negatív színezetű. Az elemzés kitér arra is, hogy Palko ismert konzervatív politikus fia (Vladimír Palkoé, aki ma a Marker.sk-nál dolgozik), ami felerősítheti a videó hatását.
Az RPMS dokumentuma említi a Tepláreň elleni támadást. Megjegyzik, hogy az elkövető is az interneten radikalizálódott. A hatóság szerint az ilyen tartalmak hosszú távon hozzájárulhatnak a radikalizációhoz. Az elemzés viszont nem talált információt közerkölcsöt sértő incidensekről a Pride rendezvényein.
Döntés és kritikák
Andrej Palko botrányosnak nevezte az eljárást. Szerinte ez a véleménynyilvánítás szabadságának elnyomása. Meglepőnek tartja ezt a jelenlegi, magát progresszivizmus-ellenesnek valló kormány alatt.
A Marker.sk egyébként szándékosan kimért és óvatos cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy az RPMS rendkívül mesterként módon mosta össze a 2022-es pozsonyi, Vár utcai kettősgyilkosság motivációit Palko videójával. (Gyakorlatilag az történt, hogy egy konzervatív influenszert egy szinten kezeltek és radikális, neonáci fiatal elkövetővel, aki előre megfontolt szándékkal ölt meg két embert).
A Médiahatóság háromfős Szenátusa október 8-án döntött. Eljárást indítottak a Meta (Facebook) ellen a videó eltávolítása érdekében. A döntést hozó tagokat (Pavel Izrael, Andrea Cox, Katarína Začková) még az előző kormányok idején választotta a parlament. A tanács tagjait hat évre választják.
A rendszer bírálata
Gyimesi György felvidéki magyar politikus egy videóban bírálta az RPMS működését. Szerinte a tanács a közösségi média felügyeletét „progresszív civil szervezetekre” bízta. Ezek a szervezetek látszólag „megbízható bejelentőként” működnek, valójában politikailag motivált döntéseket hoznak. Ők jelentik a „nem megfelelő” tartalmakat.
Gyimesi szerint az egész ügy abszurd.
A Meta, a Facebook tulajdonosa, nem teljesíti automatikusan a hatósági kéréseket. A vállalat saját eljárásban vizsgálja meg a beadványokat, és értesíti a szerzőt, ha eltávolítja a tartalmat.
Körkép-vélemény:
Mi azért kiemeljük, hogy az RPMS éves költségvetése 2,7 millió euró, bevétele mindössze 100 ezer euró volt 2024-ben. 49 alkalmazottat foglalkoztat, akikre tavaly 1 240 911 euró bérköltséget számoltak el, plusz a Tanács vezetése (azok, akik nevüket adták a fent elemzett elemzéshez) további 421 ezer eurónyi díjazást vett fel tavaly. Az RPMS elnökének fizetése megegyezik a parlamenti képviselők bérével, ami idén csaknem 7000 euró. Vagyis megszorítások idején rendkívül nagylelkű fizetéseket vesznek fel, hogy progresszív cenzúrát alkalmazva 14 oldalon süketeljenek arról, hogy a perverzió egy „negatív kifejezés”, illetve hogy már-már terroristának állítsák be a jóérzésű embereket, akiknek nem tetszik, hogy fetisiszták masíroznak hiányos öltözetben fényes nappal az utcán mindenki szeme láttára.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: illusztráció, canva
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


