Szürreális vizsgálódás a 4-es metró ügyében

Szürreális vizsgálódás a 4-es metró ügyében

Demszky Gábor volt főpolgármester (SZDSZ) és egykori helyettese, Atkári János közvetlen utasításokat adott a metróberuházással kapcsolatban – jelentette ki kedden Bánki Erik (Fidesz–KDNP). Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke ezt a testület keddi ülése után szűrte le. Méghozzá abból, hogy a Csalás Elleni Európai Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró építéséről készített jelentése nyomán folytatódtak a bizottsági meghallgatások, és az egyik meghallgatott nem más volt, mint Budai Gyula korábbi elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos, szintén fideszes parlamenti képviselő.

Budai szerint már 2010-ben vizsgálta a több mint 400 milliárd forintos, korrupciógyanús metróberuházás egyik legnagyobb elemét, a metrókocsi-beszerzést. Saját vizsgálata szerint a francia cégtől több mint 66 milliárd forintért megrendelt járműveknél már a közbeszerzéssel, a tenderrel is baj volt. – Az Alstom által vezetett konzorcium olyan engedményeket kapott, hogy mind az öt vetélytársát ki kellett zárni, csak a franciák nyerhettek. A szerződés a világon sehol sem látott, 50 százalékos előleget tartalmazott, s ez arra utal, hogy kenőpénzre, illetve visszaosztásra kellett ekkora összeg – sorolta Budai Gyula, aki szerint a szálak valóban Demszky Gáborhoz és Atkári Jánoshoz vezetnek. Hozzátette, hogy a metróügyben zajló nyomozásokról ő is csak a sajtóból értesül. Kiemelte azt is: sem Medgyessy Péter volt miniszterelnök Alstom-tanácsadói szerepével, sem az építkezésekkel kapcsolatos szerződésekkel nem foglalkozott.

http://mno.hu/

A volt főpolgármester egyébként az OLAF-jelentés év elejei közzététele után egy liberális lakossági fórumon jelentette ki, hogy „semmi köze nem volt” a 4-es metró beruházásához – miközben öt ciklusából négyet a metrókampányával nyert meg.

Hírdetés

Demszky Gábor jogi képviselője, Magyar György a bizottsági ülésen elhangzottakra reagálva közölte: – Jogászembertől elvárható, hogy éles különbséget tudjon tenni esetleges büntetőjogi és politikai felelősség között. Ezeknek a lebegtetésével megnyílik az érintettek lehetősége, hogy az ügyvédi iroda közreműködésével személyiségi jogi sérelem miatt elégtételt vegyenek.

Megkerestük Atkári Jánost is, akinek az Alstom-tender 2005-ös kiírásakor, a pályázatok értékelésekor és 2006 nyári szerződéskötéskor már nem volt főpolgármester-helyettesi jogköre (noha a tisztséget még viselte), mert Demszky Gábor megvonta tőle 2004 októberében. Ezért az őt érintő megállapításra úgy reagált, hogy az „alaptalan vagdalkozás, tökéletes hozzá nem értés.”

A parlamenti bizottság meghallgatta volna még a 4-es metró egykori tenderbizottságának tagjait is, ám az akkori testület hat tagjából csupán Csordás Mihály, a Főpolgármesteri Hivatal volt közlekedésiügyosztály-vezetője ment el. Ő azt mondta, a tenderbizottság érdemben nem döntött, egy szakmai előkészítő bizottság jogászai megírták nekik, hogy mit kell tenni, a végső döntést pedig a BKV igazgatósága vagy vezérigazgatója hozta meg.

Dancs Gábor (volt hivatali köztisztviselő, majd SZDSZ-es fővárosi képviselő) írásban jelezte: a nyomozások során tanúként hallgatták meg, ezért nem megy el. A bizottsági elnök szerint Tüttő Kata (MSZP) nem is reagált meghívásukra, de a jelenleg a XII. kerületben önkormányzati képviselőként tevékenykedő politikus lapunknak azt mondta: ő semmilyen meghívót nem kapott.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »