Szupervonattal támad a Siemens

A Siemens évtizedek óta gyártja a világszerte ismert ICE-flottát. Most a német konszern egy olyan szupervonatot mutatott be, amely szakít az eddigi hagyományokkal, és nem használja tovább a hárombetűs rövidítést. Nem véletlenül.

Új fejezetet nyitott a Siemens a gyorsvasúti közlekedésben, amikor a héten a krefeldi bázisán bemutatta a legújabb szupervonat konstrukcióját, amely Valero Novo néven fut. A típus tulajdonképpen a világhírű ICE-generációk új családtagja, de a jól ismert rövidítés ezúttal elmaradt. Nem véletlenül, hiszen a termékkel a konszern az eddigiekhez képest merőben más piacokra kíván betörni.

Az expressz papíron 360 kilométer per órás sebességre képes, és 30 százalékkal kevesebb energiát használ majd fel, mint az elődei. Ennek hátterében egy kisebb német mérnöki csoda áll: a szerelvényt olyan eljárással építették meg, amely 15 százalékos csökkenést eredményezett az össztömegben.

Sabrina Soussan, a Siemens mobilitásüzletág-vezetője nem titkolt büszkeséggel jelentette a bemutatón, hogy

Hírdetés

További meghatározó küszöbszám, hogy az új Siemens vonat bekerülése 20 százalékkal olcsóbb, mint a korábban gyártott ICE-k. Fontos jellemzője, hogy egy sajátos megoldást alkalmaz, amely az „üres cső” fantázianévre hallgat. A lényege, hogy nincs fixen kialakított beltere, azt a megrendelő saját igényei szerint építik meg. Ennek nemcsak az exkluzivitás az előnye, hanem az is, hogy a rendelkezésre álló felület 10 százalékkal nőtt.

A Siemens tényleg nem aprózta el a fejlesztést: olyan mesterséges intelligenciát is telepítettek a szerelvénybe, amely felismeri a sínek hibáit, és jelzi is őket.

Ettől azt várják, hogy a nem várt hibákból fakadó késések visszaszorulnak majd.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »