Szúnyogparadicsomok alakultak ki Magyarországon

Szúnyogparadicsomok alakultak ki Magyarországon

Bár a múlt héten végezték a katasztrófavédelem irányította légi és földi kémiai szúnyoggyérítést Szolnokon és környékén, folyamatos a vérszívók utánpótlása a nemrég levonuló tiszai árhullám miatt. A lassú apadás után hátrahagyott pangó vizekben kiemelkedően magas a szúnyoglárvák száma.

„A körülbelül fél méter magasságú vizek, pocsolyák, melyeket még a tűző nap is melegít, tökéletesen alkalmasak a szúnyogok fejlődésére. Márpedig a Tisza ártere most tele van ilyen pangó vizekkel (…)” – tájékoztatta a Szoljon.hu-t Dénes Gábor.

A polgármesteri hivatal vezető főtanácsosa közölte, csak ezen a nyáron több mint 60 millió forintot költenek a környező településekkel együtt a kellemetlen rovarok elleni küzdelemre.

„Szolnok és a környező települések összehangolták az idei nyári gyérítéseket (…). Öt, Szolnok területét érintő légi kémiai, valamint öt meleg ködös és egy- két légi biológiai kezelést tudunk elvégezni” – tette hozzá a főtanácsos. Ezeket a gyérítéseket még egy vagy két államilag megrendelt irtás is kiegészíti majd.

Hírdetés

A szakember elmondása szerint saját forrásból a felsoroltakon túl is gyérítenek még, a város nyolc pontján kijelölt állomásokon ugyanis folyamatosan mérik a csípésszámot.

A földi vagy légi kémiai szúnyoggyérítés előtt a méhészeket minden esetben előzetesen tájékoztatják a permetezések idejéről és helyszínéről.

A kifejlett szúnyogok elleni védekezést kizárólag a települések belterületein végzik, közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóreferense.

A harmadfokú hőségriadó és az ehhez kapcsolódó szabályozások miatt szúnyoggyérítést csak a kora reggeli órákban lehet végezni, emiatt kérik a lakosság megértését.

Az elmúlt héten az ország 216 településén, összesen 86 ezer hektáron folytatódott a szúnyogirtás.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »