Születésnapost köszöntünk, mégpedig számunkra, magyaroknak a legkedvesebb ünnepeltet, a Himnuszunkat. Kimondani is sok, de annál szívmelengetőbb, hogy 201 évvel ezelőtt született meg Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc alkotása. A születésnapos hivatalos neve Hymnus a’ Magyar nép zivataros századaiból, így anyaköveztetett. Mi pedig nemes egyszerűséggel röviden, de annál nagyobb tisztelettel Himnuszként nevezzük.
Az ünnep akkor szép, ha az ünnepelt is jelen van, de nem csak azon az egy napon. Mégis ma, amikor a születésnapját ünnepeljük, mindannyian érezzük a súlyát és nagyságát Kölcsey művének.
Átvészelte a történelem viharait. Látott sok csatát, szenvedést, de országépítést és feltámadást is. Itt él közöttünk és csak arra vár, hogy megszólítsuk. Vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel? Példát mutatunk-e gyermekeinknek, embertársainknak a Himnusz tisztelete kapcsán? Merjük-e énekelni a templomban, a rendezvényeken, vagy akár a stadionban? Higgyék el a legszebb érzés, amikor a Himnusztól libabőrös lesz valaki.
Mert bizony vannak, akiknek a Himnusz eléneklése is csak magyarkodás és melldöngetés. De az ő kedvükért talán még hangosabban, még tisztelettudóbban énekeljük nemzeti imádságunkat.
Himnuszunk a magyar kultúránk legfontosabb alappillére. A magyar kultúra napján különösen oda kell figyelnünk, hogy nemzeti közösségünk értékeinek megbecsüléséről és továbbadásáról értekezzünk. Megbecsülve a múltunkat, továbbadva a jövő nemzedékének. Mert felelősek is vagyunk nemzetünkért, mindenki ott, ahová a Teremtő állította.
Magyar kultúránk összeköt mindannyiunkat, akik a szent istváni örökséghez tartoznak, bárhol is éljenek a földkerekségen. Mi itt a Csallóköz szívében ünnepeljük a Himnusz születésnapját, amely a legszebb és legkedvesebb számunkra. Énekeljük azt a templomban, a megemlékezéseken, vagy a labdarúgó mérkőzésen. Megdobban a szívünk, amikor felcsendül Erkel dallama és Kölcsey műve bejárja testünket és lelkünket.
Nem akarunk különbek lenni, vagy nagyobbak más nemzeteknél. Csupán a sajátunkét szeretnénk tisztelni, ápolni és továbbadni. Megmaradásunk záloga ez.
Tisztelettel adózunk azon személyek előtt, akik őrzik és továbbadják az évezredes hagyományokat a legifjabbaknak. Mert magyar közösségünk akkor lesz erős, ha mer és tud ragaszkodni hagyományaihoz, nyelvéhez, kultúrájához. A magyar kultúra napján büszkeséggel és alázattal emlékezzünk eleinkre, és a jövőbe vetett bizalommal mondjuk: Isten, áldd meg a magyart!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
