A pécsi székesegyház korábbi káplánja, Fekete Zoltán atya szerzetesi pályára lép; a napokban kezdi meg a jelöltidőt a Magyar Sarutlan Kármelita Delegáció kötelékében. Papp Erika, a Pécsi Egyházmegye sajtómunkatársa készített vele interjút, melyből az alábbiakban részleteket közlünk.
Fekete Zoltánt 2018-ban szentelte pappá Udvardy György püspök. Zoltán atya vallja, hogy azóta mindvégig a jelmondatához hűen igyekszik élni: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem… Érte mindent veszni hagytam, csakhogy Őt elnyerjem.” (Gal 2,20; Fil 3,8) .
– Nem gyakori, hogy felszentelt pap a szerzetesi életben látja hivatása folytatását. (…)
– Az én papi élethivatásom: elveszni, kiüresíteni magam Istenben, mintegy „beléveszni” a végtelen szeretetóceánba, amely Isten lángoló szeretete irántunk, és személyesen irántam. A papságon belül nemcsak egyházmegyés, de a szerzetes papi hivatás is létezik az Egyházban, kezdettől. (…) oly változatos az az egyetlen út, amely hozzá vezet. Emlékszem,
Felnőttként, 2010 körül kezdtem saját magam kutatni hitünk szent titkai után, ekkor léptem személyes kapcsolatba az Úrral a belső ima terén is, illetve kezdtem komolyabban venni a rendszeres szentségi életet. (…) ámulattal töltött el a teljesen Istennek adott végleges önátadás, de közben nagycsaládos hivatásban is gondolkodtam. Szolgálni szerettem volna bármilyen életformában az Egyházban az Urat, embertársaimat. A papságra való meghívás ajándékát ebben az időben kaptam, (…) 2013-ban a papneveldébe is egyfajta szerzetesi lelkülettel léptem be. Igen közel került hozzám a közösségben végzett napi imádság, a zsolozsma. Nem a külvilágtól való hermetikus elzárásnak érzékeltem a szeminárium belső életét, hanem csendes visszavonultságnak, azzal, hogy aztán ki kell lépni az emberek közé.
(…) a kármelita lelkiséggel a szemináriumi időben ismerkedtem meg. (…) egyházmegyés papnövendékként tekintettem magamra, mivel meghívást még nem kaptam, csak belső, folyamatos vágyódást. Abban az időben még sokkal inkább úgy élt bennem e lelkiség, mint bennem élő valóság, egy belső lakás, ahova visszahúzódhatok, mint egyfajta „belső Kármel”. (…) 2014-ben a plébánosom a falumból, Németkérről elvitt kedves hívek társaságában Magyarszékre, az ottani kármelita kolostorba, ahol a skapulárét, e rendi családhoz engem odakötő szentelményt, „Szűz Mária ruháját” felvehettem, amit azóta is hordok. Ettől kezdve gyakran megfordultam azon a helyen, ami az egész világon egyedül jelentette nekem „a” Kármelt. Akkor is szívesen tartózkodtam a kápolnában, amikor nem volt ott a szerzetesi, zsolozsmázó közösség. (…) egyházmegyés papnak szenteltek fel, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Doktori Iskoláját elvégezve doktorrá avattak, Szekszárd és Mohács után pedig Pécsre kerültem, kápláni beosztásba.
(…) 2021-ben eljutottam Spanyolországba, Avilába, ahol Nagy Szent Teréz új, reformált kolostort alapított. Misézhettem azon a helyen, éppen az egykori cellája mellett, ahol misztikus szívsebzésben részesült. Járhattam Toledóban és Segoviában, ahol kármelita kolostorokat láttam és csodáltam, de akkor én még nem vágyakoztam a rendbe. A döntés, hasonlóan a papságomhoz, nem bennem született meg, hanem ellenállhatatlan ajándékként kaptam, mintegy meghívás lehetőségeként.
Bár nem tudjuk, mit hoz a jövő, de az Úrnak vannak belső, magunk előtt letagadhatatlan hívásai, amikor – meghagyva szabad akaratunkat – felkínál valami újat, vagy feltár valamit, amit eddig fátyollal borított, s amire az indítást már rég beléültette az emberbe, aki pedig a kegyelem sugárzó fénye alatt hagyja kifejlődni azt magában. Ilyen közölhetetlenség az, amit kaptam.
(…) Már szeminarista korom óta olvasgatom a rendi szentek életét. Bár lelki írók könyveit is szívesen forgatom, az előbbiek lelkületére és világlátására könnyebben rá tudok hangolódni, és nagyon magával ragadónak tartom őket. (…) 2023. október 1-én megrendezésre került a pécsi székesegyházban a rózsaeső-imaest, ahol Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását lehetett kérni – rá egy évre pedig tanúságot tenni a tapasztalt égi segítségről, hiszen e kedves szent megígérte, hogy kérhetjük őt bizalomteljes, bátor gyermeki szívvel, ő pedig Isten színe elé viszi kéréseinket, cserébe pedig rózsaesőként hullatja szét, amit elnyert isteni Jegyesétől. Megírtam hát én is a levelemet, de mivel nem volt elképzelésem, csak erős belső vágyam, többek közt az „Istennek szentelt élet lehetőségét” kértem „a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővér” közbenjárására, méghozzá „aggodalom nélkül és mosolyogva”. (…) ez a kérés teljesen ki is ment utána a fejemből, így nem erőltettem magamra a gondolatot, hogy mindenhol jeleket keresve mindenben ezt lássam meg, akaratlanul is. (…) a következő év márciusában ültette belém az Úr a konkrét vágyat, hogy elinduljak ezen az úton. Rácsodálkoztam ugyanis az említett levélben írt kérésemre, amikor egy év eltelt, és visszaküldték nekünk a megadott postacímre a Szent Teréznek írt levelünket, hogy ha meghallgatás történt, akkor tudjunk hálát adni, mert akkor én már a Kármelbe tervezett papi életemre készültem. (…)
(…) megyek előre, azonban nem magamban bízva. (…) Isten irgalmára számítok, további rendi utamat illetőleg is, és az elöljárók döntésére hagyatkozom, illetve szeretett családom támogatására, további megértésére számítok. A rendhez és annak lelkiségéhez és életrendjéhez való ragaszkodás után kapcsolatba léptem a férfiággal, érdeklődőként meglátogattam őket, (…) megismertem, hogy a szemlélődő életforma mellett aktivitás is van az életükben, amely megnyilvánul a hívek lelkipásztori gondozásában, papi feladatok ellátásában. A rend hazai megnyilvánulása a Szent Istvánról nevezett Magyar Sarutlan Kármelita Delegáció, amely egyébként a Világban Élő Kármel harmadrendi közösségeivel is kapcsolatban áll. Most szeretettel és lelki készülődésben várom a jelöltidő megkezdését, és érdeklődve (…), merre visz az utam, merre vezet az Úr.
(…) a pécs-székesegyházi plébánián papi közösségben éltem két paptestvéremmel, akikkel asztalközösségben és főleg imaközösségben élhettem meg a mindennapokat. A lelki támogatásban nagyon sokat segítettek, Felföldi püspök atyával egyetemben. Bár távolabb visz az utam, de szűk hazám a Kármel mellett mindig is a Pécsi Egyházmegye lesz, benne Németkérrel és Pakssal, ahol életem jelentős részét töltöttem, illetve a pécsi székesegyházzal, ahol pappá szenteltek. (…)
Az interjú teljes szövege ITT olvasható.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Loósz Róbert/Pécsi Egyházmegye (archív); PPHF
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
