2025. 03. 04.
A véres polgárháború sújtotta Szudánban az utóbbi egy évben fegyveres férfiak több alkalommal is kisgyerekek ellen követtek el nemi erőszakot – jelentette az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden, rámutatva, hogy az egymással szemben álló felek háborús eszközként alkalmazzák a szexuális erőszakot.
Az UNICEF adatai szerint a vizsgált időszakban – 2024 eleje óta – 221 gyereket erőszakoltak meg fegyveresek. Az áldozatok csaknem harmada fiú volt, és esetenként egészen fiatal – 5 év alatti – kisgyerekek, sőt egyéves csecsemők is érintettek voltak a sokkoló támadásokban.
Szudánban 2023 áprilisában robbant ki fegyveres konfliktus a hadsereg és a kormányellenes félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) harcosai között. Azóta már legkevesebb 20 ezer ember életét vesztette a harcokban, és több mint 14 millióan kényszerültek elhagyni az otthonukat. Rendszeresek a támadások civilek és kórházak ellen, és az ország egyes részeit éhínség sújtja. Az ENSZ szerint a szudáni helyzet jelenleg a világ legnagyobb humanitárius katasztrófájának tekinthető.
Jogvédők már korábban is beszámoltak arról, hogy gyerekek ellen szexuális erőszakot követnek el, illetve kényszerítenek házasságra. Becslések szerint a konfliktus kirobbanása óta csaknem 62 ezer gyerek vált belső menekültté – közölte az MTI.
Az UNICEF kedden dokumentált eseteket hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderült: több város elleni offenzíva során kisgyerekeket erőszakoltak meg mindkét oldalon. Az áldozatok több mint 30 százaléka fiú volt. A brutális atrocitásokat Gedaref, Kasszala, Gezeira, Kartúm, Nílus-folyó, Észak, Dél-Kordofán, Észak-Dárfúr és Nyugat-Dárfúr államból jelentették. Gyakran a fegyveres támadók arra kényszerítik a családokat, hogy adják át a lánygyerekeket, akiket azután a családtagok szeme láttára erőszakolnak meg. Az áldozatok súlyos fizikai és pszichés sérüléseket szenvednek el, amelyek számos esetben élethosszig tartó következményekkel járnak.
A dokumentált 221 esetből 73 történt valamilyen összecsapás során, 71 a konfliktustól független volt, a maradékot nem tudták pontosabban azonosítani – közölte az UNICEF egy szóvivője. Hozzátette: a társadalmi megbélyegzés és az általános megfélemlítés miatt az országban sok áldozat vonakodik attól, hogy ilyen jellegű támadásokról jelentést tegyen, ezért mindez bizonyosan csak a jéghegy csúcsa, és a valóságban további több száz gyerek lehet érintett.
Catherine Russell, az UNICEF főigazgatója azt mondta: Szudánban gyerekek milliót fenyegeti a szexuális erőszak veszélye. A nemzetközi jog súlyos megsértéséről van szó, és ezek a bűncselekmények jó eséllyel kimerítik a háborús bűntettek fogalmát.
Megosztom:
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »