Szudánban az El Faserben elkövetett erőszak miatt ENSZ-vizsgálat indul

Szudánban az El Faserben elkövetett erőszak miatt ENSZ-vizsgálat indul

Az erőszak kivizsgálását az Emberi Jogok Tanácsa határozta el, amely a november 10-i héten tanácskozott az afrikai országban zajló háborúról. A helyszíni tanúvallomások etnikai alapú erőszakról és nemi erőszakról is beszámolnak, amelyeket az RSF félkatonai alakulatainak tulajdonítanak, akik október 26-án elfoglalták Észak-Darfúr fővárosát. Leó pápa többször felemelte szavát Szudán békéjéért.

Sürgős vizsgálat indul El Faser városában a gyilkosságok és más emberi jogi jogsértések ügyében, amelyeket a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) félkatonai alakulataihoz kötnek, akik 2023. április 15. óta háborúban állnak a kartúmi hadsereggel. Ezt határozta meg az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa, amely a november 10-i héten Genfben rendkívüli ülést tartott Szudán kérdésében, és utasította a már hivatalban lévő vizsgálóbizottságot, hogy próbálja meg azonosítani az Észak-Darfúr fővárosában elkövetett atrocitások felelőseit. A város október 26-án, 18 hónapos ostrom után került a félkatonai erők kezére.

A pénteken elfogadott határozat vizsgálatot rendelt el az El Faserben minden hadviselő fél által elkövetett nemzetközi jogsértések ügyében, azzal a felszólítással, hogy „azonosítsák, ahol lehetséges” a feltételezett elkövetőket, hogy feleljenek tetteikért.

Etnikai alapú kivégzések és nemi erőszak

„Az atrocitások, amelyek El Faserben zajlanak, előreláthatóak és megelőzhetőek voltak, de nem előzték meg őket. Ezek a legsúlyosabb bűncselekmények” – mondta Volker Türk főbiztos. Az Emberi Jogok Tanácsa különösen a város szaúdi kórházának múlt hónapban történt megtámadására összpontosított, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint több mint 450 áldozatot követelt. Az összegyűjtött helyszíni tanúvallomások, humanitárius dolgozók és kitelepített lakosok beszámolói szerint a milicisták házról házra törtek be, civileket öltek meg, és mindenféle erőszakot követtek el. Volker Türk „civilek tömeges megöléséről, etnikai okokból végrehajtott célzott kivégzésekről, nemi erőszakról, köztük csoportos nemi erőszakról, zsarolási célú emberrablásokról, széles körű önkényes fogva tartásokról, egészségügyi létesítmények, orvosi személyzet és humanitárius dolgozók elleni támadásokról és más atrocitásokról” számolt be.

Hírdetés

Két és fél év háború

A Világélelmezési Program (WFP) az El Faserből menekülők ezreinek megsegítésére szánt támogatások növelését tervezi. Eközben az emberek különböző helyeken keresnek menedéket, köztük Al-Dabbah zsúfolt menekülttáborában. A több mint két és fél éves konfliktus részleges mérlege, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) készített, legalább 40 ezer áldozatról beszél, és 13 millió kitelepítettet regisztrált az ENSZ.

A súlyos bizonytalanság eközben más területeket is érint. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten New Yorkban meghosszabbította 2026 novemberéig az olajban gazdag Abyei régió békefenntartó misszióját, amely Szudán és Dél-Szudán között vitatott terület. Az ENSZ aggodalmát fejezte ki a térségben jelen lévő dél-szudáni erők és az RSF félkatonai alakulatok miatt, holott a területnek demilitarizáltnak kellene lennie.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Ebrahim HAMID/AFP

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »