Szűcsinasból lett a Szovjetunió leghíresebb hadvezére a Sztálin által is irigyelt Zsukov marsall

Szűcsinasból lett a Szovjetunió leghíresebb hadvezére a Sztálin által is irigyelt Zsukov marsall

114 éve, 1896. december 1-én született Georgij Konsztantyinovics Zsukov marsall, a második világháború kiemelkedő szovjet tábornoka, aki keménységével és a hajthatatlanságával tűnt ki a szovjet hadvezetésből, a siker érdekében nem sajnálta az „emberanyagot” és a harci technikát, győzelemről győzelemre haladt egészen a végső sikerig.

Paraszti családban született 1896. december 1-jén a kalugai kormányzóság Sztrelkovka nevű falujában. Az általános iskola után Moszkvában lett szűcsinas, az első világháború kitörése után besorozták. A lovasságnál lett altiszt, bátorságáért kétszer kapott magas kitüntetést. Sebesülése után, 1917-ben visszakerült szülőfalujába, ahol majdnem belehalt a tifuszba.

A polgárháború alatt, 1918 augusztusában belépett a Vörös Hadseregbe, fél évvel később a bolsevik pártba. A különböző frontokon egyre magasabb beosztásokban harcolt, a harcok elcsitulásakor már századparancsnok volt. A rátermett katonát a parancsnoki iskolára küldték, ennek elvégzése után szolgált brigádparancsnokként, 1933-tól már egy lovashadosztály parancsnoka volt. Nem esett bántódása, amikor a húszas-harmincas évek végén eltávolították a polgárháborút a vörösök oldalán végigharcoló több ezer egykori cári tisztet és csodával határos módon megúszta a Sztálin által a szovjet hadsereg felső vezetésében végbe vitt 1937-1938-as nagy tisztogatást is.

1939 nyarán oroszlánrésze volt a Mongóliában, a Halhin-Gol folyónál a japánok felett aratott győzelemben, ekkor kapta meg először a Szovjetunió Hőse kitüntetést és hadseregtábornok lett. 1940-ben a Kijevi Különleges Katonai Körzet parancsnokának nevezték ki, részt vett a Molotov-Ribbentrop paktum által a Szovjetuniónak ítélt Besszarábia elfoglalásában. Sztálin 1941 februárjában Zsukovot állította a vezérkar élére, de a tábornok által a küszöbönálló német invázió elhárítására kidolgozott stratégiai tervet nem hagyta jóvá.

A náci Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, a következő hónapokban Sztálin, immár a Legfelsőbb Főparancsnok mindig arra a frontra rendelte Zsukovot „tűzoltásra”, ahol a legnagyobb volt a baj. A tábornoknak, 1943-tól marsallnak kiemelkedő szerepe volt a támadó német hadosztályok feltartóztatásában Leningrádnál, majd Moszkva alatt, kulcsszerepet játszott a sztálingrádi csatában, a kurszki páncélos csatában, a leningrádi blokád feltörésében és más sorsdöntő ütközetekben. A háború befejezéséig tagja volt az Állami Védelmi Bizottságnak, 1942 augusztusától a Legfelsőbb Főparancsnok helyettese és a hadügyi népbiztos első helyettese volt.

Hírdetés

Zsukov elsősorban a keménységével és a hajthatatlanságával tűnt ki, a siker érdekében nem sajnálta az „emberanyagot” és a harci technikát, győzelemről győzelemre haladt egészen a végső sikerig. Neki, mint a Berlint – az első ukrán fronttal közösen – elfoglaló első belorusz front parancsnokának nyújtotta át Wilhelm Keitel tábornok a Wehrmacht feltétel nélküli kapitulációjáról szóló okmányt 1945. május 8-án Berlin-Karlhorstban.

1945 nyarától a Kelet-Németországot megszálló szovjet haderő főparancsnokaként irányította a szovjet katonai közigazgatást, 1946 márciusában a szovjet szárazföldi csapatok főparancsnokává és a szovjet fegyveres erők miniszterhelyettesévé nevezték ki. Sztálin azonban féltékeny volt a katonatisztre, akinek népszerűsége a háború idején vetekedett az övével, ezt pedig a diktátor nem tűrhette. Zsukovot megvádolták, hogy jogtalanul tulajdonított el Németországból származó műkincseket, hogy eltúlozta érdemeit Hitler megdöntésében, a kommunista párt Politikai Bizottsága a bonapartizmus bélyegét sütötte rá, mert a politikai osztályokat kivonta a szárazföldi csapatok kötelékéből.

1946 júniusában leváltották tisztségeiről, az odesszai, majd 1948-ban az urali katonai körzet élére helyezték, 1947-ben KB-póttag státuszát is elvesztette. A „gazda” 1953. márciusi 5-i halála után a Sztálin helyébe lépő Nyikita Hruscsov javaslatára a honvédelmi miniszter első helyettese lett, s közreműködött az állítólag puccsra készülő Berija, Sztálin nagyhatalmú belügyminisztere letartóztatásában. 1955-ben ő lett a honvédelmi miniszter, így ő irányította 1956. november 4-én a magyar forradalom elleni szovjet katonai inváziót.

Hruscsov ekkor már tartott tőle, vagyis attól, hogy Zsukov a hadseregre támaszkodva át akarja venni a hatalmat. A marsallt 1957. október 29-én az SZKP KB plénuma határozatban ítélte el, amiért „megsértette a fegyveres erők vezetésének lenini elveit”, ezután párttisztségeit és miniszteri posztját is elvesztette.

A számtalan kitüntetésben részesített hadvezért 1958 márciusában nyugdíjazták, s élete végéig mellőzték, csak Leonyid Brezsnyev 1964-es hatalomra kerülése után került vissza a politikába, de fontos megbízást már nem kapott. Emlékek, gondolatok című emlékiratai 1969-ben jelentek meg. Egy súlyos infarktus után 1974 májusában kómába esett, s június 18-án meghalt a Kreml kórházában. Moszkva központjában lovas szobra áll.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »