Sztrájkra készülnek a fogorvosok, megfenyegették őket

Sztrájkra készülnek a fogorvosok, megfenyegették őket

A 168 Óra írja, hogy leszedették a rendelőkben kifüggesztett lakossági tájékoztatást Tatabányán, és szerződésszegésre hivatkozva ellenőrzést helyeztek kilátásba több fogorvosnál is, amiért részt akarnak venni a szeptember elején tartandó országos figyelemfelhívó akcióban.

A fogorvosok tájékoztatószövegében összefoglalva az áll, hogy a rendelők súlyos finanszírozási gondokkal küzdenek, az Egészségbiztosító által kifizetett térítési díjak még a kezelési költségeket sem fedezik, a problémákat a Magyar Orvosi Kamara rendszeresen közvetíti a döntéshozók felé, de érdemi változás nem történik. A tervek szerint a rendelési idő alatt csak az akut betegeket fogadják az előre kijelölt praxisokban. Összesen közel ezer rendelőben olvasható ez a szöveg.

Hírdetés

Beszállt az önkormányzat

A tatabányai városvezetés levélben többször is figyelmeztette a fogorvosokat, hogy nem ért egyet a kezdeményezéssel és utasítást adott a tájékoztatók levételére. Jelzik, hogy az önkormányzat és a fogorvosok közötti szerződés az irányadó, ettől eltérő teljesítés szerződésszegésnek minősül, az akció pedig nem felel meg a sztrájktörvénynek és munkajogi szempontból jogellenes, mert a hatályos szabályozás nem ismeri a „figyelemfelhívó akció” jogintézményét.

Nagy Ákos, az akció szóvivője azt mondta, hogy a polgármesteri hivatal meg akarja félemlíteni a fogorvosokat és el akarja némítani a kezdeményezést. Azt is kifejtette, hogy egy háziorvos havi 1,7 millió forintot kap az államtól a praxisműködtetésért, míg a fogorvos ugyanezért 900 ezer forintot. Ennyi pénzből kellene saját magát és az asszisztenst fizetni, az anyagköltségeket, valamint a berendezéseket is finanszírozni. Nagy szerint a rendszerből legalább 30 milliárd forint hiányzik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »