Szovj… azazhogy orosz állami felmérés: 80%-os az elnök támogatottsága, jó az irány, nagyszerű döntés a hadművelet

Elérte a 79,6 százalékot Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága, ami az egyik legmagasabb érték az elmúlt 20 év során – jelentette ki Valerij Fjodorov, a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet vezérigazgatója szerdán a Govorit Moszkva rádiónak.

Fjodorov elmondta, hogy 2014-ben, a Krím félsziget Ukrajnától való elcsatolása idején Putyin támogatottsága 64 százalék körüli volt, amihez képest a jelenlegi 79,6 százalékos érték 10-15 százalékpontos növekedést jelent, "ami nagyon nagy ugrás".

A vezérigazgató szerint támogatottság ilyen mértékű emelkedése elsősorban az elnök tevékenységének köszönhető. "Ő nagyszerű, jó döntést hozott (Ukrajna megtámadásával), és jó irányba vezet" – nyilatkozott Fjodorov.

A VCIOM vezetője szerint ez a minősítés egyfajta mutatója annak, hogy a polgárok mit gondolnak az országról. "A támogatottság emelkedése azt mutatja, hogy a társadalom konszolidációja megtörtént, az oroszok jelentős része úgy véli, hogy jó irányba haladunk" – mondta.

Hírdetés

"Hogy meddig tart ez a konszolidáció, mi ingathatja meg, nem tudni, mert a katonai műveletek a legkiszámíthatatlanabbak" – tette hozzá.

Rámutatott, hogy növekszik azoknak az aránya, akik helyeslik az elnök döntését az ukrajnai "különleges hadművelet" végrehajtásáról. Amíg az első erre vonatkozó felmérésben, február 25-én a válaszadók mintegy 65 százaléka támogatta az elnök döntését a csapatok bevetéséről, addig ma már 74 százalék az arányuk. Az ellenzők aránya ezzel szemben 25-ről 17-re csökkent. Fjodorov szerint nagyon alacsony azoknak az aránya, akik nehezen tudnak válaszolni.

Szerinte ez a dinamika azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb a konfliktusról szóló "hamisítvány" a weben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »