Szövetség-sajtótájékoztató: Simon Zsolt valójában nem is akarta a megegyezést!

Szövetség-sajtótájékoztató: Simon Zsolt valójában nem is akarta a megegyezést!

„Személyesen nekem és a Most-Híd platform számára is prioritás volt, hogy a magyar pártok közösen vágjanak neki a következő parlamenti választásoknak” – mondta Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke a párt pozsonyi székházában rendezett sajtótájékoztatón, miután kiderült, végleg megfeneklettek a tárgyalások a Szövetség és a Magyar Fórum között.

Sólymos kihangsúlyozta, ő és a Most-Híd platform is kész volt kompromisszumot kötni az együttműködés érdekében, hasonlóan határozott a Szövetség elnöksége is. Sajnos a Magyar Fórum erre már nem volt hajlandó, nem engedtek a követeléseikből – közölte, majd hozzátette, politikai tapasztalata alapján egyértelmű számára, a Magyar Fórum nem akarta igazán az együttműködést.

Így nagyon nehéz kompromisszumra jutni! 

Sólymos kiemelte, egy korábbi közvélemény-kutatás egyértelművé tette, a magyar választók többsége egyetlen, egységes pártban gondolkodik, mintegy 60%-uk a közös indulást támogatta. A választóknak újra két magyar lista között kell választaniuk és olyanoknak adni a szavazatukat, akiknek nagyobb esélyük van a parlamentbe jutni, mert a két párt, külön-külön biztosan nem jut be – sommázta. Sólymos szerint az Összefogás és a Most-Híd platformok egységesen szorgalmazták a megegyezést, az MKP-platform viszont kevésbé támogatta az elképzelést.

Szeptember 30-a a szlovákiai magyarok számára nem főpróba! Ha ezt elbukjuk, nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben erős, egységes parlamenti képviselete lehet a magyarságnak.

Mózes Szabolcs, a párt alelnöke kiemelte, az elmúlt hónapokban mindent megtettek azért, hogy a magyar választópolgárok számára egy szélesebb összefogást kínáljanak. Januárban számos pontban sikerült megegyezni Simonékkal, sőt, később a névváltoztatást is elfogadták.

Tízből kilenc párt nem értett volna egyet a Magyar Fórum által kívánt névváltozással, mi voltunk a tizedikek, ebbe is belementünk”

– jegyezte meg, hozzátéve, Simonék számára még ez sem volt elég. Mózes elmondta, a Magyar Fórum delegációja pontosan tisztában volt vele, melyik platform kínál fel számukra helyet, helyeket. 

Hírdetés

Sólymos egy újságírói kérdésre válaszul elmondta, a Simon által emlegetett számok, miszerint a potenciális együttműködésre érkező szavazók negyedét ők szállították volna, légbőlkapottak. 

Mózes ezzel kapcsolatban megjegyezte, a felmérés egy dolog, a választási eredmény meg egy másik. Az önkormányzati és megyei választásokból kiindulva pontosan látható a két párt támogatottsága közöti különbség. 

Simon Zsolt kedd délelőtti sajtótájékoztatóján arról beszélt, a Szövetség radikalizálódott az utóbbi időben. Úgy Mózes, mint Sólymos határozottan visszautasította a kijelentést.

A szlovák sajtó megjelent képviselőinek kérdésére Sólymos több alkalommal is kihangsúlyozta,

a Szövetség, a korábbi elnökségi döntésnek megfelelően, önállóan méreti meg magát a szeptemberi választásokon.

Az egyik jelenlévő újságíró a párt radikalizálódása kapcsán az MKP-platform egyes politikusainak Orbán-szimpátiáját emlegette, de Mózes és Sólymos azzal ütötték el a kérdést, vannak és lesznek is nézetkülönbségek a platformok között, de a cél közös. 

Sólymos portálunk érdeklődésére elmondta, őket is meglepte, hogy a múlt pénteki egyeztetést követően ilyen hirtelen ért véget a tárgyalási folyamat.

Mint kiderült, a Magyar Fórum szombati elnökségén elvetette a Szövetség ajánlatát, majd hétfőn délután Simon Zsolt telefonon értesítette Sólymost arról, hogy részükről ennyi volt. Mint kiderült, Simon azt sem egyeztette partnereivel, hogy mikor kívánja ezt bejelenteni a nyilvánosság számára.

A Szövetség OT-elnöke kiemelte, nem adtak ultimátumot a Magyar Fórumnak, egy előzetes ajánlatot tettek a lista hetedik és tizenhatodik helyére konkrétan, ez nem felelt meg Simonéknak, pedig, tette hozzá Mózes

mi a befutó helyek 100%-ból adtunk volna a Fórumnak, hiszen Szlovákiában karikázós választási rendszer van. Ez méltó és megfelelő ajánlat volt!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »