Szövetség: ez a beruházókat, pénzügyi csoportokat, a korrupciót fogja támogatni, és ez megengedhetetlen

Szövetség: ez a beruházókat, pénzügyi csoportokat, a korrupciót fogja támogatni, és ez megengedhetetlen

A Szövetség mai sajtótájékoztatóján a készülőben lévő területfejlesztési és építési törvénytervezet vitatott pontjairól esett szó. A párt képviselői szerint a tervezet miatt jelentős mértékben megdrágulnak az építési engedélyek, ezen felül kedvez a korrupciónak is. Hangsúlyozták, a tervezett építési és területrendezési törvény, amely a napokban került tárcaközi egyeztetésre, az önkormányzati jogok megvonásával jár és az államosítás, központosítás jellemzi.

A Most-Híd pozsonyi székházában tartott tájékoztatón részt vett Tóth Marián, a Híd párt alelnöke, Tardoskedd polgármestere, Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke, Muzsla polgármestere, valamint Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke.

Utóbbi szerint drágább építkezést eredményez (akár húszszorosára is megnövelheti a kiadásokat a beépített szorzó), és az önkormányzatoktól elveszi az eddigi jogköröket.

„A Szövetség kollektív véleményezési eljárást kezdeményez a javaslat vitatott pontjainak módosítása érdekében” – húzta alá.

Mózes Szabolcs úgy vélekedett, amellett, hogy a lakosokat súlyosan érinti, hogy drágábbak lesznek az építési engedélyek, az önkormányzatokat is kár éri, hiszen elveszik tőlük az engedélyeztetési jogot, amelyet az újonnan létrejövő állami hivatal kap majd meg. „A területi rendezések tervekben az önkormányzatok elképzeléseit gyakorlatilag átírhatják a milliomosok, beruházók, mindazok, akiknek van befolyása” – jelentette ki.

Megjegyezte, a törvény tervezését a közlekedési és építésügyi minisztériumtól a miniszterelnök helyettesi hivatala, élén Štefan Holý (Sme rodina ) vette át.

Mózes hangsúlyozta, a tervezet szakmai szempontból színvonaltalan, ezért online petíciót kezdeményeznek, hogy megakasszák a tárcaközi egyeztetéseket. „Kérni fogjuk, hogy változtassák meg a törvényt, minimálisan ebben a három pontban” – húzta alá

Tóth Marián úgy fogalmazott, a Szövetség közös állásfoglalása alapján az érintett törvényjavaslat erősen „korrupció szagú”. Polgármestersége során szerzett tapasztalataira hivatkozva elmondta, a tervezet elfogadhatatlan, centralizációhoz vezet és a pénzügyi csoportosulásokat támogatja, azzal, hogy az önkormányzatoktól elveszi azokat a kompetenciákat, amelyek a lakosokat szolgálják.

Hírdetés

„Az új törvénytervezet szerint 14 napon belül lehet majd véleményeztetni egy adott építkezési projektet – ezt túl rövid idő ahhoz, hogy az önkormányzatok és az érintett jogi személyek állásfoglalást hozzanak” – mutatott rá.

„A jelenlegi kormány a korrupció ellenes harcot tűzte ki célul, sajnos azt kell mondani, hogy ezzel a törvénytervezettel ezt a célt a padlóra küldte. Ez a tervezet a beruházókat, pénzügyi csoportokat, a korrupciót fogja támogatni, és ez megengedhetetlen” – mondta.

Farkas Iván felhívta a figyelmet, hogy a Szövetség az első párt, amely beszámol a lakosságnak arról, hogy milyen súlyos törvénymódosítás készül az építkezések és területrendezés területén. Gyakorló polgármesterként állítja, igenis fontos és szükség van ennek a régi törvénynek az átdolgozására, de nem ebben a formában.

„Számos problémát tapasztalunk az építkezési és a bontási eljárások során, hiszen az önkormányzat ma sem tud érdemben a polgárok érdekében lépni, mert nincs ré megfelelő törvényes keret, főként az illegális építkezések terén nem tudnak fellépni” – jegyezte meg.

Az önkormányzat hatáskörébe tartozó folyamatok állami hatáskörbe való átruházása azonban alaposan megváltoztatja a folyamatokat – vélekedett Farkas, aki hozzátette, egy központi állami hivatal fogja irányítani a folyamatokat, a helyi önkormányzatokat teljesen kivonják belőle. „Ez igazságtalan és helytelen” – húzta alá, hozzátéve, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy szűk csoport, a befektetői érdekek kerülnek a közérdek fölé.

Farkas szerint az önkormányzatok csakis a területrendezési terveken keresztül tudnak majd beleszólni az építkezésekbe, beruházásokba. Ezen kívül semmilyen beleszólása az önkormányzatoknak nem lesz abba, mi és hol épülhet meg a településen.

„Ez döbbenetes” – jegyezte meg. A következményekre is felhívta a figyelmet: ha valahol szemétégetőt, vagy óriás farmot akarnak építeni, akkor azt megépítik.

„Eddig civil támogatottsággal az önkormányzat meg tudta akadályozni a beruházást, vagy befolyásolni tudta az eljárást, hogy a közérdek megjelenjen a beruházás folyamán. Az új törvény szerint, nem lesz eszköze az önkormányzatoknak beavatkozni, hogy a saját területén, nem kívánt, káros beruházás ne valósuljon meg. A beruházók, oligarchák szabadkezet kapnak ennek a törvénynek az alapján. Ott és azt építhetik meg, amit csak szeretnének. Ez ellen fel kell lépünk, mert nem demokratikus, szakmailag megalapozatlan és a lakosságot érdekeit egyáltalán nem képviseli” – foglalta össze.

Farkas megjegyezte: az Magyar Közösség Pártja 125 polgármestere a legmagasabb érdekérvényesítő ernyőszervezetükkel, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS) szorosan együttműködve is igyekeznek megakadályozni, hogy ez a törvénytervezet életbe lépjen.

(SZE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »