Szövetség: a platformoktól a parlamentig

Szövetség: a platformoktól a parlamentig

Berényi József, Orosz Örs és Pál Attila volt a nagy sikerű VárLak fesztivál pódiumbeszélgetésének vendége. A Szövetség platformjainak vezetői nézői kérdésre a választási eredményt is megtippelték.

Berényi József, a Szövetség Magyar Konzervatív Platformja, Orosz Örs, az Összefogás platform, és Pál Attila, a Híd platform vezetője volt a MAGYAR7 által vezetett, három részes közéleti programsorozat első részének vendégei a füleki VárLak fesztiválon.

Berényi József elmondta, éppen a beszélgetés napján 17 éve történt, hogy Malina Hedviget Nyitrán bántalmazták, mert magyarul beszélt. Emlékeztetett, a miniszterelnököt akkor Robert Ficónak, a belügyminisztert Robert Kaliňáknak hívták, akik megpróbáltak az áldozatból bűnöst faragni. A magyar diáklány hatósági zaklatása 10 év múlva ért véget. Azért is fontos a magyar képviselet, hogy hasonló eset soha többé ne történhessen Szlovákiában – szögezte le.

Berényi kitért a környezetvédelem és a fenntarthatóság problémájára is, melyre a Szövetségnek vannak megoldásai a választási programjában.

Hírdetés

Pál Attila egyebek mellett arról is beszélt, az emberek gyakorta kérdeznek rá a kampányeseményeken, hogy is van ez a Híddal. A platformelnök kiemelte, a Szövetség Most-Híd platformjának túlnyomó része a párton belül maradt, csak egy elenyésző számú, zajos kisebbség távozott. A platform egységesebb, mint valaha, és alternatívát kínál a párt korábbi szavazói számára.

Orosz Örs választásra buzdította a fiatal korosztályt. Elmondta, a hatékony közösségimédia-kommunikációt nehezíti, hogy a Meta, a hirdetések felé orientálva a felhasználókat, mesterségesen „lefojtotta” a korábban nála jól működő virális tartalmakat. Orosz elmondta, jól látható az a tendencia, hogy a szlovák pártok egy része kivonulóban van a magyar térfélről. Míg 2020-ban a Progresívne Slovensko magyar platformja erős kampánnyal volt jelen a kampányban, addig mostanra elárvultak, látszik, hogy a párt levette róluk a kezét, és a magyar ügyet nem tekinti fontosnak. Kifejtette, a déli régiókban élő magyar választók érdekeit leginkább a Szövetség tudja képviselni.

Nézői kérdésre válaszolva a platformelnökök a választási eredményt is megtippelték. Értelemszerűen mindannyian 5 százalék feletti eredményt valószínűsítettek.

A beszélgetésről készült teljes videót hamarosan megtekinthetik a ma7.sk-n.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »