Szorul a hurok Tiborcz-ügyben: valódi vizsgálatot akar az unió költségvetési bizottságának néppárti elnöke

Szorul a hurok Tiborcz-ügyben: valódi vizsgálatot akar az unió költségvetési bizottságának néppárti elnöke

A 444.hu a Politicora hivatkozva azt írja, hogy Ingeborg Gräßle, az Európai Parlament költségvetési bizottságának néppárti elnöke kijelentette:

valódi rendőri nyomozást szeretne látni Orbán Viktor vejének ügyében.

Gräßle a Fidesz konzervatív partnere, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tagja, aki járt már Magyarországon, és képben van az itteni viszonyokkal, ő vezette az ősszel Magyarországon járt delegációt, amely a felcsúti kisvasútra szánt összegeket is ellenőrizte – emlékeztet a lap.

„Azt várjuk, hogy a magyarok működjenek együtt a problémamegoldásban. Támogatjuk Magyarországot, közben viszont a magyar hatóságok úgy keretezik a helyzetet, mintha ellenfélként tekintenénk rájuk”

– nyilatkozta Gräßle, A 444.hu szerint a bizottsági elnök Szijjártó Péter külügyminiszter múlt heti nyilatkozatára utalt, amiben a magyar választási kampányba való beavatkozásként értékelte az Elios-botrány fejleményeit.

Gräßle arról is beszélt, hogy sokkal tempósabb munkára számítanak a 4-es metrót érintő törvénytelenségek felkutatásában is. Hozzátette: fontos volna, hogy az unió forrásfelhasználását a továbbiakban a jogállami normák érvényesüléséhez kössék.

A Politico egy másik – névtelenséget kérő – néppárti forrást is idéz a költségvetési bizottságból, aki arról számolt be, hogy megváltozott a hangulat a testületben, és nem a magyarok javára, mert most már világos a többség előtt, hogy rendszerszintű korrupcióval van dolguk.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »