Szorul a hurok

Szorul a hurok

Akiknek a maffiát kellett volna üldözniük, maguk voltak a maffia.

Jól gondolja meg minden magyar közszereplő, kivel fog össze, alkotna egységet. A választások után beindult letartóztatási hullám és bilincsek csörgése könnyen leendő partnereit is elsodorhatja.

Míg nem marad vállalható, választható magyar politikus a nép számára.

7 hónap, 20 név

7 hónap telt el az új kormány felállása óta és már 20, eddig érinthetetlen név ül rács mögött. Nem akárkik, nem akármilyen 20 név. Bírók, ügyészek, rendőrök, elitnyomozók, volt államtitkár, (eddig) érinthetetlen oligarchák. Sorra kattan kezükön a bilincs, zárul a cellaajtó.

A NAKA mai akciója során a korábbi országos rendőrfőnököt Tibor Gašpart és a korábbi, Smer, SNS, Most-Híd hatalmi éra alatti legmagasabb rendőrségi vezetőit tartóztatták le.

Mert törvénytelenül vizsgálódtak különböző személyek családi, magánéleti, munkaügyi dolgaik iránt, majd a lehallgatással, megfigyeléssel szerzett információkkal kereskedtek. Felkeresték az érintetteket, és csúszópénzért cserébe ügyeik eltussolását ígérték. Volt olyan elitrendőr, aki havi tízezer eurót tett zsebre ily módon.

A rendőrségi maffia feje sajtóhírek szerint Norbert Bödör volt, aki a polipot irányította. Felette már csak a politikusok állhattak. Megfigyeltél többek között a mai kormányfőt, Igor Matovičot, Daniel Lipšicet, Boris Kollárt is. A vád a Smer pártot is említi, mint aki az így nyert információkat később politikai ellenfeleivel szemben próbálta felhasználni.

Hírdetés

Rendőrségi razziák – Fico terel, Pellegrini hárít, Matovič örül

Nem véletlenül siettette a Most-Híd nevű szlovák-magyar vegyespárt is az egységet. Ezzel próbálva átmenteni magát, menekülve a nyomozók karjaiból, eltüntetve a különbséget magyar és korrupt magyar között. A Solymos László (Most-Híd elnöke) vezette környezetvédelmi minisztérium ellen ez év júliusa óta szintén rendőrségi nyomozás zajlik, Solymost bármikor kihallgathatják. A feljelentést utóda, Ján Budaj (OĽaNO) tette, a tárca irányítása alá tartozó Vízgazdálkodási Vállalat által kifizetett 1,6 millió eurót meghaladó pénzösszeg miatt. A pénzt E.S.ügyvédnő vágta zsebre a Philote Investmets LTD ügyben.

Jól teszi az MKP, hogy kivár

Erről szóltak a választások, melyet az OĽaNO az ország maffiától való megtisztításának ígéretével meg is nyert. Azóta cselekszik is, láthatjuk.

Igor Matovič azt is világossá tette, hogy az MKP-nak és potenciális partnereinek is választania fog kelleni, hogy kivel képzelik el az együttműködést. A korrupt, a nyomozók célkeresztjében álló Smer, Hlas, Most-Híd cinkosaival, vagy azokkal, akik velük szemben, a maffiától szabadítanák meg végre az országot.

Középút nincs, az oly jellemző alibizmus a lassú kimúlással ér fel. A felvidéki magyarok hősökre, szabadságharcosokra, tisztességes, olvasható politikusokra várnak. Aki ezt felmutatja, annak van keresniválója a politikai palettán. Aki erre nem képes, az Bugár, Jakab, Bastrnák, Gál, Solymos sorsára jut. És ha sáros, retteghet, hogy mikor kerül sorra. Mert sorra fog kerülni, ebben biztosak lehetünk.

Erről szólt ugyanis a parlamenti voksolás, még ha a koronajárvány most felül is ír mindent. És mi, akik február végén szintén választottunk, jó, ha két COVID-19 tesztelés között észrevesszük, hogy a rendőrség végre szabadon dolgozhat, és dolgozik is.

Szorul a hurok. A bírók, ügyészek, rendőrök után hamarosan a politikusok kerülhetnek sorra. Most lesz igazán fontos, ki hol áll, ki kivel akar összefogni, egységet alkotni…

Király Zsolt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »