Szörnyű részletek a fia által meggyilkolt Szilágyi István (Lópici Gáspár) halálával kapcsolatban

Szörnyű részletek a fia által meggyilkolt Szilágyi István (Lópici Gáspár) halálával kapcsolatban

A saját fia által brutális gyilkosság áldozatává lett Szilágyi István színművész halálának részleteiről a Blikk számolt be.

Amint azt a Körképen is megírtuk, vasárnap reggel 82 éves korában elhunyt legendás színészt a legtöbben a Keménykalap és krumpliorr című négyrészes magyar sorozat szereplőjeként, Lópici Gáspárként ismerték.

Meggyilkolhatták Szilágyi Istvánt, a Lópici Gáspárként ismert legendás színészt

A szerény körülmények között élő színművész felesége, Humenyánszky Jolán zokogva szaladt reggel fél nyolc után néhány perccel a házuk melletti kisboltba, ahol kérlelte a dolgozókat, hogy segítsenek neki, mert a fia, Péter (49) bántja a férjét, és attól fél, hogy megöli. A bolt tulajdonosa hívta a mentőket és a rendőrséget, míg az egyik vevő, Sándor úgy döntött, nem vár a hatóságokra, megpróbál segíteni.

“Egy percig sem gondolkodtam. Tudtam, hogy azonnal tenni kell valamit”

– mesélte a Blikknek Sándor, aki elmondta, hogy amint a nyitott kapun és ajtón berohant Szilágyiék otthonába, borzalmas kép tárult elé, mivel mindent vér borított.

“István a földön feküdt, súlyos fejsérülései voltak, oda sújthatott le a fia egy kalapáccsal, talán többször is. Lehajoltam hozzá, szólongattam, de nem is tudom, élt-e még”

– mesélte a férfi, aki szerint a színész fia az ágyon ült. Véres volt és izzadt, de nem tűnt ingerültnek.

Hírdetés

A Blikk szerint a rendőrségen a fia őrjöngeni kezdett, alig lehetett lefogni, mintha valami rohama lett volna.

A szomszédok szerint csak idő kérdése volt a tragédia. Nem is a színész személye, inkább a fia gaztettei miatt. Mint mondják, nem először merült fel, hogy bántalmazza idős szüleit, ám Szilágyi István és neje ezt szinte mindig tagadták.

Egy másik asszony elmondása alapján gyakran zengett a ház Szilágyiék vitájától.

“Péternél nagyon nagy problémák lehettek, az egész utca erről beszélt. Három hete a tűzoltók is kijöttek, mert a fiú a kerítés mellett akkora tüzet rakott, hogy a kapu is meggyulladt, ő pedig csak ült, nézte és nevetett. Félelmetes jelenet volt, mi pedig rettegtünk ettől az embertől”

– árulta el az egyik közeli szomszéd.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra reggel fél nyolc után érkezett a bejelentés.

„A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK életvédelmi osztálya Sz. Péter ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást”

– áll a rendőrség közleményében.

Blikk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »