11 évvel ezelőtt a németországi Szász-Anhalt tartományban egy tömegsírt fedeztek fel, amely az 1632-es lützeni csatában elhunytak végső nyughelyéül szolgált. A Lipcsétől délre található síkságon zajlott a harmincéves háború egyik legpusztítóbb csatája, amelyben a Habsburg császári csapatok és Gusztáv Adolf svéd király protestáns seregei néztek egymással farkas szemet. A tömegsírban lévő 47 emberi maradvány elemzését most fejezték be a kutatók.
Az 1618 és 1648 között zajló harmincéves háború a kora újkori Európa legnagyobb összetűzése volt. A hatalmi hegemóniáért zajló küzdelem egyik állandó résztvevője a katolikus Habsburg Birodalom volt, míg ellenfelei többek között az észak-német fejedelemségek, Anglia, Hollandia, Dánia, Csehország, Franciaország és Svédország közül kerültek ki. A háború dúlásainak következtében a Német-Római Császárság lakosságának mintegy húsz százaléka hunyt el, míg a felvonulásoknak, hatalmi játszmáknak és tucatnyi csatának otthon adó északi területek, főként a Pomerániától a Fekete-erdőig terjedő területen pedig akár 50 százalékos pusztulással is számolhatunk.
A dán vereséget hozó 1629-es lübecki békét, majd az ugyanebben az évben kiadott restitúciós ediktumot követően 1630-ban vette kezdetét az úgynevezett svéd szakasz, amely során a Gusztáv Adolf uralma idején (1611-1632) elsőrendű európai hatalommá váló Svédország seregei szálltak partra Észak-Németországban azzal a céllal, hogy biztosítsák a balti-tengeri német területeket, valamint megelőzzék, hogy a harc átterjedjen svéd területre, továbbá hogy megmentsék a dán szakaszban porig alázott észak-német protestantizmust.
A svéd király katonai zsenialitásának és fantáziájának köszönhetően a svéd, finn, pomerániai, brandenburgi és szász seregek sorra aratták a győzelmeiket Breitenfeldtől kezdve Marienburgon át a Lech folyó melletti csatáig. 1632. november 5-én, Lützen mellett találkozott a szászok nélküli svéd, valamint Wallenstein megosztott serege. A király másnap kora reggelre tervezte a támadást, de csak 8 óra felé oszlott el valamennyire a köd, és csak 11 óra körül vált láthatóvá az ellenség. 12 óra tájban megindultak a svéd lovasrohamok. Az igen véres harc hevében már annyira összekeveredtek a lovasok, hogy tájékozódni sem lehetett. Gusztáv Adolf tüdőlövést kapott, lecsúszott a lováról, majd egy fejlövés érte, ami végzett vele. Déli egy óra volt, amikor a svéd szolgálatban álló Bernhard weimari herceg átvette a parancsnokságot, és folytatta a harcot. Walleinstein attól tartott, hogy a közelgő szász sereg egyesülni fog a svédekkel, ezért néhány kisebb összecsapás után, a köd és a gyorsan beálló sötétség leple alatt visszavonult.
Az ütközetben körülbelül 19 ezer északi és 22 ezer császári katona csapott össze, közülük a csata végére egyes becslések szerint oldalanként 3000-4500 katona esett el, és 1500-1500-an sebesültek meg. Az elhunytakat tömegsírokba helyezték, amelyek közül az egyiket 2006-ban feltártak, s az ott található 47 emberi maradvány elemzése a napokban ért véget. A sírban 15 és 55 év közötti férfiak pihentek, akik különféle halálos sérüléseket szenvedtek a véres csata során. A korábbi forradások és csontokon látható jelek szerint főként veteránokról volt szó, hiszen számos korábbi, gyógyulásnak induló sebet is szereztek már.
A csontok elemzése kimutatta, hogy a katonákat számos halálos sebesülés érte a szúrt sebektől kezdve a golyó ütötte nyomokig. Az arcra és az állkapocsra érkező, tompa ütések is meglehetősen gyakoriak voltak, a 47 ember közül 12-nél találtak ilyet. További hat személynél jegyeztek fel borda- vagy egyéb végtagtörést, hét katonát pedig hátba, illetve altesten szúrtak meg. A leggyakoribb sérüléseket azonban a lövedékek okozták, 21 olyan férfit találtak, akinél golyó ütötte nyomra bukkantak, fele részüknél a koponyát találta el a lövedék, írta Kristina Killgrove tanulmányában, amely a PLOS One tudományos folyóiratban jelent meg.
A kutatások megerősítették, hogy a 47 fő (legalábbis a zömük) a svédek elit egységében, a Kék Brigádban szolgálhatott, amelyet egy ellenséges lovas alakulat támadott meg. A szakértők szerint az előbb lejegyzett sérülések, különösen a fejlövés tökéletesen összeegyeztethetők a korabeli lovas századok harcmodorával, továbbá az elhunytak maradványaiból kiszedett lövedékek is megfeleltethetők azokkal a fegyverekkel, amelyeket a 17. századi lovasság használt.
„Természetesen nem zárható ki, hogy a protestáns és a birodalmi oldal katonáit közös tömegsírba temették Lützennél” – magyarázta a kutató. „Azonban a vizsgálatok jelen esetben azt mutatták, hogy a 47 maradványt tartalmazó sírhelyen pihenők többsége a svéd oldalon harcolt” – tette hozzá.
Az öltözék alapján persze könnyebb volna azonosítani az áldozatokat, azonban a lützeniek és a környező falvak lakói egyszerűen lemeztelenítették az elhunytakat. A háború dúlásai miatt sokat szenvedett, éhező és fázó lakosság egyszerűen már nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy közel 9 ezer, viszonylag jó minőségű öltözéket eltemessenek. Mint Killgrove elmondta, az elhunyt svéd király sem járt jobban, mire a csata vége után néhány órával ráleltek a holttestére, azt már megszabadították a helyiek a ruháitól és ékszereitől.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
