Szórja a közpénzt a Jobbik?

Szórja a közpénzt a Jobbik?

Forrai Richárd ugyan nem tagja a pártnak, de kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy az országos politikába 2009-ben hirtelen berobbant Jobbik egy szervezetlen, „csináld magad” alapon működő radikális mozgalomból mára egy sok szempontból professzionálisan működő politikai erővé, az ország második legerősebb pártjává vált. A Direkt36 szerint Vona Gábor egyik legközelebbi bizalmasaként ő felel egy sor kulcsfontosságú területért, egyebek között a jobbikos települések menedzseléséért, a gazdasági holdudvar kiépítéséért, valamint a médiaháttér megszilárdításáért.

Az oldal állítása szerint Forrai 2009-ben szimpátiájának jeleként e-mailben felajánlotta segítségét a Jobbiknak, és nem sokkal később be is vették a párt gazdasági kabinetjébe. A ranglétrán kemény munkával és a Jobbik szakemberhiányának köszönhetően gyorsan haladt felfelé, mikor is a kabinet egyik tagja, Hegedűs Tamás lett az általános frakcióvezető-helyettes, aki ekkor mutatta be Forrait Vona Gábor pártelnöknek. Ismeretségükből barátság lett, és azon kevesek közé tartozott, akik viszonylag gyorsan bizalmába férkőztek, és egy idő után már Vonának tartozott jelentéssel.

Az Iránytű Intézettel kezdődött

Ebben az időszakban kezdett el kialakulni a Jobbik-közeli intézmények rendszere, amelynek felállításában kulcsszerepe volt Forrainak. Ennek egyik leglátványosabb lépése az volt, amikor 2011 októberében megalapította az Iránytű Intézetet. 2012 elején a frakciótitkári pozíciója is megszűnt, és a Fehér Háznak hívott Képviselői Irodaház helyett az Iránytű irodájában kezdett el dolgozni. Forrainak ugyan nem volt tapasztalata a közvélemény-kutatásokban, de menedzserként ő áll a cég élén, míg az intézet munkatársai zömében a Jobbik gyakornoki programjából kerültek ki.

Hírdetés

A Direkt36 számításai szerint a Jobbik-frakció és a pártalapítvány összesen csaknem kétmilliárd forintot költött el 2010-től mostanáig, amelyből több mint 520 millió forint, az összes kiadás 28 százaléka olyan cégekhez került, amelyeknek már akkor is tulajdonosa volt Forrai vagy azóta lett az. A maradék pénz döntő része Jobbik közeli szervezetekhez – mint például a Hatvannégy Vármegye – került. Emellett Forrai barátainak és ismerőseinek a cégei is több tízmillióért kaptak megrendeléseket a Jobbik-frakciótól.

Állami támogatásból ismerősök pénzelése?

Matyóka Tamás autószerelőként dolgozik a Pest megyei Csomádon, és egyike azoknak az embereknek, akiket annak ellenére kért fel a Jobbik politikai tanulmányok elkészítésére, hogy nem volt látható közük a politikához – állítja a Direkt36. Egy könyvelő cége például a magyar bel- és külpolitika 2011-es évét elemezte csaknem hárommillió forintért, míg testvérének informatikával foglalkozó vállalkozása a magyar alumíniumipar privatizációjáról szóló elemzésért kapott mintegy kétmilliót.

Az említett személyekben annyi közös mindenképp van, hogy közeli viszonyban állnak Forraival, aki a Direkt36-nak el is ismerte, hogy ezeknek az embereknek a cégei azért kaphattak megbízásokat a párttól, mert az ismerősei.

Forrai ismerőseit és barátait lényegében közpénzből fizette ki a Jobbik, ugyanis a párt szinte kizárólag állami forrásból gazdálkodik az utóbbi évek hivatalos beszámolói és állami számvevőszéki vizsgálata alapján. A Jobbik legfrissebb beszámolója szerint 2014-ben például összesen 1,11 milliárd forint bevétele volt a pártnak, amelyből 1,06 milliárd volt az állami támogatás (választási év lévén ebből 597 milliót a kampányra kapott a Jobbik, így több mint kétszer annyi állami bevétele volt, mint az előző években). A maradék 50 millió forint döntő többsége adományokból jött össze. A Jobbik pártalapítványának, a Gyarapodó Magyarországnak 2014-ben gyakorlatilag kizárólag az évi 239 millió forintos állami támogatásából származott a bevétele.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »