Szörényiék súlyos titka

Szörényiék súlyos titka

Ámbár a kereszténységet örökölte apjától, akit ugyanerre a névre kereszteltek.

Amit Szörényiék a Királydombon annak idején előadtak (István, a király) az ellen már akkor tiltakoztak történészek. Azt a szövegkönyvet egy Girzik nevű német irta, minden alap nélkül, a XVIII sz. végén.

A szent Koronát István felajánlotta a Boldogasszonynak. Ez köztudott. Ezt a mondtatot azonban soha nem vezetik végig. Akkor ugyanis igy hangzana:

– István a koronát felajánlotta a Boldogasszonynak, aki a felajánlást elfogadta, és lakást vett abban. – Ebből aztán következik sok minden, de először is az, hogy semmiféle természetes emberi személy, semmiféle rituálé útján sem szerezhet jogot felette. Természetesen a pápaságról beszélek.

Hírdetés

Dicsértessék a Jézus Krisztus.

Pogány István

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »