Kialakulhat-e, és meddig tarthat a terrorveszéllyel szembeni összefogás? Átmeneti az Oroszország és a Nyugat között jelenleg érezhető enyhülés, vagy egy új kezdet esélyét jelenti? Ez volt az Összoroszországi Politikatudományi Társaság hét végén Moszkvában befejeződött 7. kongresszusának egyik központi témája is.
Érezhetően megváltozott az elmúlt hetekben a Nyugat hozzáállása Oroszországhoz. Ahogy a moszkvai konferencián az egyik jaroszlavli politológus még Irán megítélésének változását elemezve megfogalmazta, ha egy országra szükség van, akkor a róla kialakított kép látványosan javulni kezd. Ez történik most Oroszországgal is.
Ha csak az elmúlt nagyjából egy hét eseményeit vesszük, akkor láthatjuk, hogy a G20-ak Antalyában tartott csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin volt az egyik legnépszerűbb vendég. S nemcsak sokan akartak tárgyalni vele, de a megbeszélések hangneme is érezhetően más volt. Oroszországot már nem az ebolával párhuzamosan emlegetik mint a világot fenyegető veszélyt, hanem újra partnerként tekintenek rá. Figyelemre méltó – hívta fel a figyelmet az egyik orosz előadó –, hogy e hangnem megváltozásában élen jár a Fehér Ház nézeteit alapvetően tükröző amerikai sajtó. Még a néhány hete Moszkvát agresszornak nevező CNN is elismerően beszélt az Iszlám Állam elleni sikeres orosz csapásokról. Nem véletlenül, hiszen ha Basár al-Aszad megítélésének kérdésében meg is maradt a nézetkülönbség, Barack Obama ismét konstruktív megbeszélést folytatott orosz partnerével.
Még messzebb ment a francia elnök, aki nemcsak ellátogat a napokban Moszkvába, de euroatlanti partnereinek többségével ellentétben azt is kijelentette, hogy az orosz gépek igenis a dzsihadisták állásait bombázzák. Ráadásul a széles nemzetközi koalíció felállását meg sem várva, Párizs katonai téren is szorosan együttműködik Moszkvával. Ezzel párhuzamosan elmozdulás következett be az orosz álláspontban is. Így a Kreml terrorcselekményként ismerte el a Kogalimavia A321-es gépének tragédiáját, pedig nem sokkal korábban még a lehetséges okok között hangsúlyosan emlegetve az Airbusnak, ezzel Franciaországnak is kellemetlen műszaki hiba esélyét, azt kommunikálta, hogy a vizsgálat hónapokig is eltarthat.
Átmeneti lehet a közeledés
De sokak figyelmét elkerülte az is, hogy Moszkva engedett az amerikai befolyás alatt álló IMF kérésének, és kompromisszumos javaslatot tett a hárommilliárd dolláros ukrán adósság átütemezésének kérdésében. Természetesen a kifizetést a Nyugat garantálja, de néhány hete még ilyen engedményről sem lehetett szó. S hogy még érdekesebb legyen a kép, ennek bejelentésével egy időben az olajüzletben érdekelt meg nem nevezett nyugati társaságok – mintegy előre fizetésként a későbbi szállításokért – 16 milliárd dollárt utaltak át a Rosznyefty egyik leányvállalatának. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy az orosz állam nehéz helyzetben lévő kedvenc olajcége saját erőből elszámoljon a hitelezőivel.
Ukrajna lehet az áldozat
Meddig tarthat azonban ez az enyhülés? Egyebek mellett erre a kérdésre próbáltak választ adni a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében összegyűlt orosz és külföldi politológusok is. Abban mind az orosz, mind pedig a nyugati elemzők megegyeztek, hogy a terror erősödése közös hajóba terelte a két szemben álló felet, s ezt az Iszlám Állam fenyegetése által létrejött konstruktív hangulatot ki kellene használni az ukrán válság rendezésére is. S mint arra több nyugat-európai szakértő is utalt, Ukrajna e reálpolitika áldozata lehet. Ugyanakkor többen figyelmeztettek arra is, hogy a közös veszély teremtette lehetőséget nem szabad túlértékelni. Már csak azért sem, mert a két oldal alapvetően másként látja a világot, ráadásul visszahúz a már-már hidegháborús retorika inerciája. Komoly akadálya a közeledésnek az is, hogy az euroatlanti világ megosztott az Oroszországra gyakorolt nyomás lazításának kérdésében, ráadásul a közeledés kulcsának számító szíriai rendezés Moszkva által vázolt kompromisszumos megoldásában Szaúd-Arábiától Törökországig ellenérdekelt a térség több állama. Egyáltalán nem bízik a Nyugatban Oroszország sem, amely a jelenlegi, egyelőre inkább csak átmenetinek tekinthető enyhülés közepette is azt latolgatja, mikor vált át a mosolygó arc ismét vicsorgó harapássá.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelent. A megjelenés időpontja: 2015. 11. 23.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
