Szombattól csak negatív koronavírusteszt felmutatásával léphetünk be Lengyelország területére

Szombattól csak negatív koronavírusteszt felmutatásával léphetünk be Lengyelország területére

Szombattól szükséges lesz a negatív koronavírusteszt bemutatása azok számára, akik Csehország vagy Szlovákia felől akarnak beutazni Lengyelországba, különben az érkezőket házi karanténba irányítják – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.

A két országban fennálló, a lengyelországinál súlyosabb járványra hivatkozva Niedzielski elmondta: a cseh–lengyel, illetve a cseh–szlovák határ átlépését szombattól kötelezően tíznapos karantén követi,

Szintén szombattól korlátozzák a száj és orr eltakarását szolgáló eszközök körét, mégpedig úgy, hogy csak a szájmaszkot ismerik el hatékonynak. Nem elegendő sálat, kendőt, valamint arcvédő pajzsot használni sem, amennyiben ennek viselését nem egészíti ki szájmaszk.

Hírdetés

Az északkelet-lengyelországi Varmia-Mazúriai vajdaságban újból bevezetik a február 12-től országszerte feloldott korlátozásokat, bezárnak a szállodák, a bevásárlóközpontok, a kulturális intézmények és a sportuszodák. Az általános iskolák első, második és harmadik osztályai – amelyek januárban visszatértek a tantermekbe – a régióban ismét távoktatásra térnek át.

Az említett térségben az újonnan fertőzöttek száma fokozottabban növekszik, mint a 16 másik vajdaságban. Míg országszerte a múlt héten átlagosan napi 20 új fertőzöttet regisztráltak 100 ezer lakosra, Varmia-Mazúriában 45-öt. A vajdaságban az ott végzett kutatás szerint nagyobb arányban lép fel a koronavírus brit változata, amely országos viszonylatban a fertőzések mintegy tíz százalékát okozta.

A közel 38 millió lakosú Lengyelországban szerdai adatok szerint 12 146 új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt. Múlt szerdán 8700 új fertőzöttet mutattak ki. Kifejezetten a Covid-19 miatt 67, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 305 ember hunyt el. A halálos áldozatok száma 93-mal több, mint egy héttel ezelőtt. A lengyel kormányfői hivatal szerdán a Twitteren közölte: a Varmia-Mazúriai vajdaság kivételével március 14-ig országszerte meghosszabbítják a jelenlegi járványügyi korlátozásokat.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »