Szombattól az egész EU-ban betiltják a halogénizzókat

Szombattól az egész EU-ban betiltják a halogénizzókat

Az Európai Bizottság közel tíz évvel ezelőtt hozott döntése értelmében szeptember 1-től az Európai Unió területén fokozatosan kivonják a 60 éve forgalomba helyezett halogénizzókat. A tiltás célja a LED-lámpákra való átállás felgyorsítása.

A szombattól életbe lépő szabályozás szerint az Európai Unióban nem lehet többé halogén normál és gyertyaizzókat előállítani, illetve továbbértékesítési céllal importálni. Minden kereskedelmi raktáron maradt halogén normál és gyertyaizzó azonban továbbra is értékesíthető szeptember elseje után is. És természetesen lesznek kivételek is, így például a sütőkben továbbra is használhatnak majd halogénizzókat, és a lineáris halogénizzóknak sem kell búcsút intenünk.

Hírdetés

A halogénizzók betiltásáról szóló határozat életbe lépésének a közeledtével a háztartások a kereskedők szerint ezúttal is bespájzoltak az említett izzókból, a szakemberek szerint azonban a fogyasztóknak is megéri az átállás. „A halogénizzók ugyan olcsóbbak, ám az árkülönbségnek nem szabadna elriasztania a fogyasztókat. A LED-ekhez hasonlítva a halogénizzók ötször annyi energiát fogyasztanak, és jelentősen több hőt is termelnek, mindezek miatt jobban károsítják a környezetet. A megtakarítás elérheti a 90 százalékot is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha például nyolc klasszikus izzót cserélünk LED-re, napi háromórás használattal évente 40 eurót takaríthatunk meg” – mondta Michaela Dobošová, a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) szóvivője. Szakértők szerint a LED-izzókkal kevesebbet kell majd fizetnünk, és kisebb lesz a szén-dioxid-kibocsátás is. Jelenleg a halogénizzók évi 15 millió tonna szén-dioxid kibocsátásért felelnek. Nem elhanyagolható különbség az sem, hogy a LED-izzók élettartama többszöröse a halogénekének.

Az Európai Unióban is vannak azonban, akiknek nem tetszik az ötlet: az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) szóvivője szerint a szabályozással sokan rosszul járnak, főleg azok, akik rosszul állnak anyagilag. Szerintük mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy olyan háztartási eszközöket vásárolhasson, amilyeneket csak akar. Az már korábban kiderült, hogy a LED-izzós közvilágítás az alvásunkat is zavarhatja, majd néhány hónapja arra is fény derült, hogy sok olyan dolgot kivilágítunk, amit korábban a magas költségek miatt nem tettünk volna, ezzel pedig növeljük a fényszennyezettséget.

Az EU-ban 2009-ben láttak hozzá a hagyományos (volfrám-szálas) izzók gyártásának és forgalmazásának a betiltásához, a 100 wattos izzókkal kezdve, amit az elmúlt években a többi hagyományos villanykörte is követett. A következő nagy változás az átlátszó tűlábas halogénlámpák kivonásával várható majd 2020-tól. (mi,SITA)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »