Szombaton ott voltam a Kossuth téren

Bene Gábor

Szombaton ott voltam a Kossuth téren. Jó volt találkozni és megölelni a régi bajtársakat, akikkel kitartóan tüntetünk a rendszerkorrekció mellett, hiszen nem valami ellen, hanem valamiért folyt a küzdelmünk 1322 napon át. Mint az egyik szervezője a megemlékezésnek, alázattal adtam át a megszólalási lehetőséget azoknak, akik a „Kossuth tér visszatér” című – a tízedik évfordulóra készült és a Püski kiadó által gondozott – kiadványba elküldték a leírt gondolataikat, így nekem már nem jutott már idő arra, hogy elmondjam a beszédemet. Sem Éva Maria Bárki levelének, nagyívű írásának felolvasását, sem mások megszólalási lehetőségét nem akartam elvenni. Ezért most írásban adom közre a fegyelmezetten 25 percre kialakított beszédet, s arra kérek minden olvasót, hogy építő jellegű kritikájával segítsen abban, hogy a leírt célok és tervek megvalósíthatók legyenek! BG

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Kossuth téri Küzdőtársaim, Nemzettestvérek!

Mi az, amit másként látok 10 év után a Kossuth téri erkölcsi forradalom kapcsán?

Sajnos sok mindent!

Kezdjük azzal, hogy idézek egy fájdalmas mondatot 2006 kapcsán: „nem is a rúgások fájtak – pedig kék/zöld volt az egész teste –, hanem, amikor a bitang azt mondta neki: „te rothadt magyar”!

Ennek fényében hallgassák meg a fegyelem miatt leírtgondolataimat!

Tucatnyi vádat kaptam a napokban, hogy felforgatóként tüntetünk szept. 17-én a kormány ellen, pedig mi –Kossuth tériek –, mindig is csak a jogszerűséget, a stabilitást, az igazságot, az alkotmányosságotköveteltünk. Ez ma is így van! „Mindig magunkért soha mások ellen”!

Az október 2-i népszavazásról pedig, tévképzet él az országban. Valójában arról szól, hogy a bankárkaszt és az EU bürokraták által kigondolt globalista, vagy a „nemzetek Európájának” a szuverenista felfogása lesz-e a jövő. Ebben Gyurcsány és „balliberálisai” az előzőt, a Fidesz és a Jobbik az utóbbit képviseli. Az IGEN tehát: az Európai Egybesült Államok létrejöttét, a NEM pedig annak elutasítását támogatja!

Ezért Petőfi versrészletét kicsit aktualizálva kérdezem önöktől: Arabok legyünk vagy Szabadok?

Mert a modern kori népvándorlás szabatos neve:ISZLÁM invázió!

Abban egyetértek Orbán Viktorral, hogy vissza kell térni a „nemzetek Európájához”. Ám ezt 2006-ban folyamatosan mondtuk e színpadon, de a pártpolitika csak most, éppen 10 év után ébredt erre az igazságra? Gyurcsótány pedig ott tart, hogy a TV-székház ostroma szervezésével a Fidesz vezetőit vádolta meg, pár nappal ezelőtt Szegeden. A hibbant Néró mára teljesen elveszítette a realitásérzékét, de az önkontrollját is.

(A kilőtt szemű, a tönkretett életű, a börtönbe került, illetve az elmúlt tíz évben elhunyt tüntetőtársaink tiszteletére kérnék most félpercnyi csendet, s addig meggyújtom ezt a gyertyát!)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Nemzettestvérek!

Az alaposan elhíresült őszödi beszéd 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra. Ismeretlen – vagy időközben az érdekeltek által kivégeztetett – személyek által, de az épp aktuális hatalom párt-elitének engedélye, sőt egyenesen a bátorító „utasítása” alapján. A felháborodott köznép ebből tudhatta meg, hogy miként vélekedik a pártpolitika: hazáról, tisztességről, választásról, és kormányzásról.

Sőt még az is kiderült sokak számára, hogy az országot irányító elit hitványsága: mennyire valóságos. Fletó e beszéd hatását fokozva mondta: lehet tüntetni, majd megunják és haza mennek. Ám egyre áramlott a tömeg a parlament elé. Gondoljuk csak meg: Van egy alaposan megtervezett provokáció az őszödi beszéd nyilvánosságra hozásával, amit csak és kizárólag a – a találóan „Furcsán Nyerenc”-nek nevezett – hibbant Néró határozott utasítása alapján hozhatott nyilvánosságra a média. Hiszen nincs az a főszerkesztő, aki vállalta volna a milliárdos-miniszterelnökkel szemben a veszélyt, ami az engedélye nélkül való közzététellel járt. Ezt szerintem nem nehéz átlátni ma már senkinek Magyarországon.

Másnap 18-án a jogosan felháborodott magyarérzelmű tömeg az MTV székházhoz vonult és petíciót kívánt beolvastatni a köztelevízióban.

(S ne feledjük, hogy előtte pár hónappal megjelentek Pesten, köztéren plakátok e szöveggel: Ha forradalom lenne, Ön melyik televíziót foglalná el? Hát nem érdekes egybeesés?) Az MTV részéről történt lekezelő hozzáállás és a beolvasás nyílt megtagadása miatt tovább nőttek az indulatok úgy, mintha az lett volna a célja a köztévének, ill. a mögötte álló balliberális hatalomnak is, hogy erősödjön a feszültség. Később a hatalom el kívánja tüntetni azokat a radikálisokat, akiket felhasznált, s akiknek erkölcsi ellenszolgáltatás járna, mert akaratlanul is segítették! Ez az egyik oka ma: Budaházy meghurcolásának is. Ám sokan vagyunk ebben a kategóriában annak ellenére, hogy soha nem gondoltuk volna, hogy hasznot is húzhat belőlünk a hatalom valamely szegmense, pártja, csoportja. Ám lássuk be: előre megszervezett felfordulás volt 2006-ban, aminek a végcélja a rendkívüli állapot bevezetése volt. A TV székház spontán ostroma túlzottan átlátszó annak a fényében, hogy hónapokkal előtte megjelentek a plakátok a fővárosban: forradalmat és televízió elfoglalást hirdetve.Az autók felgyújtásához sem az amatőr tüntetőknek, hanem profiknak kellett a helyszínen lenni, ráadásul bekészített Molotov-koktélokkal. Vajon melyik felháborodott tüntető hozott a zsebében benzines palackot? Higgyék el nekem: profi munka volt, ami kihasználta a tüntetőket, a becsületes magyarok felháborodását és hazaszeretetét. A székháznál

történt, „látszólagos rendőri fiaskónak” lett eredménye a következő: több száz becsületes magyart inzultáltak és előállítottak a rendőrök a következő napokembervadászata során. Minden társadalmi rétegből letartóztattak és megaláztak magyarokat, hogy minél nagyobb legyen a káosz és az ellenállás. Mindezek indították el a rendőri állományban a félelmet, majd a gyűlöletet, hisz még azt is elterjesztette a hatalom, hogy ha elfognak és lefegyvereznek a tüntetők rendőrt: ki is végzik!

Budaházy Györgyöt az ügyészség ma szeretné leültetni minimum 13 évre, pedig semmi köze a terrorizmushoz, hiszen a fegyveres terrort éppen Gyurcsány Ferenc rendőrsége vezette be, s számtalan sérülést, életreszóló károsodást okoztak, így félelmet gerjesztettek a népben.Budaházy és társai azonban nem okoztak ilyeneket! Honleányok és hazafiak az elítéltek, ellentétben azzal a rendőri garnitúrával, akik gátlástalanul lőttek bele a tömegbe, de sem őket, sem az értelmi szerzőket nem akarja felelősségre vonni a mai hatalom.

Vajon mi ennek a kettősmércének az oka?

Budaházy Gyuri 2002-ben kiállt a FIDESZ mellett, hiszen újra akarta számláltatni a szavazatokat, mertgyanította a csalást – amit azután Gyurcsány be is vallott a népnek az elhíresült beszédében. Most viszont börtönbe akarják küldeni a társaival: összesen 125 évre?

Ez megdöbbentően igazságtalan, és főleg a mai vezetés szégyene! Átvették a balliberálisok hamis bizonyítékait, s nem akarják a volt történelmi államainkkal, igazságos jogrendünkkel a folytonosságot?

Miért is?

A valódi terroristákat futni hagyják, de a balliberálisoknál azzal akarnak jó pontokat szerezni, hogy igazságtalan ítélettel kivonják a közéletből az őket leginkább leleplező személyeket, csoportokat? Ez lenne az elfajzott népuralom, amit Arisztotelész demokráciának nevezett? Legyünk velük szolidárisak, s tiltakozzunk hátfőnként!

Tisztelt Nemzettestvérek!

Szeptember 19-21 közötti napokon főpróbát tartott a bolsevik rendőrség. Letesztelték a saját embereiket is. Így aki alkalmatlan volt a bosszúra, vagy gyorsan leszerelt, vagy kiíratta magát novemberig.

Ezzel kiderült, hogy kiktől kell megszabadulnia a Fletó hatalmát kiszolgálni kész rendőri vezetőknek, Gergényinek, Lapidnak és a többi jómadárnak. Ez volt a látható oka a lovas rohammal kardlapozó rendőrterrornak, és valószínűleg ezért vált szükségessé az idegen nyelvű rendfenntartók beöltöztetése magyar, rendőri, gyakorlóruhába. Természetesen azonosító jelvény nélkül…..

A rendőr vezetők után nézzük a politikai felelősöket,nézzük meg a tényeket! A miniszterelnök média-kijelentései és az országgyűlés vizsgáló albizottsága előtti vallomások szerint: Gyurcsány – az MTV székházát ért támadás napján, annak védéséről az ORFK főkapitány-helyettesével – mobiltelefonon közölte az elvárásait!Ám Petrétei igazságügyi és rendészeti miniszter szeptember 19-én lemondott, de a miniszterelnök nem fogadta ezt el. Ezzel kifejezte, hogy az azonosító nélküli rendőr-terroristák tettei teljesen megfeleltek terveinek és a politikai elvárásainak. Mindezek okán célzatosságot vélek felfedezni abban is, hogy a tüntetést dilettáns módon „választási gyűléssé” (?) nyilvánítani, és a köztelevízió védelmét tapasztalatlan vidéki egységre bízni, mennyire lehet szakmailag megmagyarázni?(Holott a saját szememmel láttam a székház mellett nagylétszámú és jól felszerelt REBISZ egységeket). A legfényesebb bizonyíték arra, hogy Furcsán Nyerenc elvtárs valós célja a rendkívüli állapot bevezetése volt, a következő tény! Ismeretlen eredetű és élesre töltött fegyverekkel megrakott gépkocsi volt őrizetlenül a Nádor utcában. Gonda Laci kutatásai szerint a 2010-es, őszi parlamenti bizottság előtt Majoros Zoltán Rebiszes ezredes szó szerint ezt mondta: „csapatszállító autók felügyelet nélkül maradtak, az ajtók tárva-nyitva, és ott voltak a fegyverek. Megdöbbentem azon, amit ott láttam, és el sem merem képzelni, mi történt volna, ha a tüntetők megtalálják a fegyvereket

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Küzdőtársaim!!

Hírdetés

Ez azt jelenti, hogy az egyre jobban felhergelt tömegnek kiosztott fegyverekkel lehetett volna indítani a globalista polgárháborút, ami természetesen vezetett volna arendkívüli állapot bevezetéséhez, s így a gyurcsótányi hatalom teljes koncentrációjához.

Ilyen jellegű felfegyverzése az alaposan felhergelt tömegnek, látványosan igazolta volna a „ribillió” elleni határozott fellépését a miniszterelnöknek, s hős megmentőként pózolhatott volna továbbra is. Meglátásom szerint tehát elejétől a végéig az általa megtervezett, így provokációs céllal történtek az események, s ehhez jó néhány – igaz, tisztességes, felháborodásukban radikalizálódott személy, köztük jómagam is – naivan csatlakoztunk. A miniszterelnök célja volt az is, hogy a tüntetők felfegyverzését, vagy túlkapásait kihasználva: maga mellé állítsa a közvéleményt. Ezt a lángoló autók látványa a TV-ben, részben meg is valósította ezt, így sajnálatosan nagyon kicsiny volt azoknak a száma, akik az ellenállást választották a hazugságállam és az alkotmányellenes kormányzati tevékenységével szemben. Ezért sikerült a rendőrség megtisztítása is a nemzeti elkötelezettségű és erkölcsileg a néphez húzó elemektől, s e miatt volt aháromnapos „embervadászati főpróba” a nemzeti erők ellen. Az akkor elfogott ártatlan tüntetőket ért rendőri megalázások, és a kínzások – a nemzet további gerjesztését szolgálták okt. 23-ra. Szeptember 19-21 között 16 fő rendőri túlkapásoktól komolyabban sérült személyt szállítottak kórházba és 200 fölötti olyan személyt vettek őrizetbe. Róluk még a hatalom által megfélemlített, és a rendőri hazugságoktól befolyásolt bíróságok is kimondták utólag, hogy nem volt semmi jogellenes a magatartásukban. A rendőrség tehát módszeresen megvált azoktól, akikről kiderítették, hogy:erkölcsileg nem képesek majd kiszolgálni Gyurcsányt az október 23.-ra tervezett „rendőri revans” közben!

A rendőri felső-vezetés szerintem be volt avatva, ezért besegített a provokációk erősítése és a tüntetők elleni lejárató kampány fokozása érdekében. Az előzőleg már október 25-ig tudomásul vett tüntetést, megpróbálták „tárgyalássorozattal” felszámolni, illetve az október 23-án hajnalban bekövetkezett és teljesen törvénytelen oszlatást igazolni.

Én személyesen kértem arra Takács Andrást, hogy ne menjen be a rendőrségre tárgyalni, hiszen a bejelentésünk 25-ig rendben van, s ha akar velünk a pártpolitika tárgyalni, ahhoz nem szükséges a rendőrség. Takács nem ismerte fel, hogy a tárgyalások hírei csak arra jók, hogy a közvéleményt becsapva, azt a látszatot keltsék, hogy velünk nem lehet megegyezni, így Mi leszünk az okai a rendőri oszlatásnak, mert zavart és bizonytalanságot akarunk kelteni a nemzeti ünnepen!(?) Takács hívott a rendőrségre, de elhárítottam, hogy: tárgyaljon velük az, aki köztörvényes bűnöző! Ám az is mutatja akkori naivitásomat, hogy ennek ellenére mégis rá tudott később beszélni, s mégis vele mentem. Azonban gyorsan kiderült, hogy egy Lapid Lajos nevű gátlástalanul erőszakos dandártábornok, képes nyomást gyakorolni a tárgyalóinkra, ezért elhagytam a tárgyalás helyszínét.(Lapid neve alapján izraeli-magyar kettős állampolgár, aki Tom Lapid az akkori izraeli ellenzék magyar származású vezetőjének rokona lehet. Kattintsanak csak rá a „regi.sofar.hu” honlapra, s ha még nem törölték, ellenőrizhető lesz!)

Így nélkülem megállapodtak, hogy október 23. hajnalban 1-2 órára átengedjük a Kossuth teret ún. biztonsági-tűzszerészeti átvizsgálásra. Természetesen Gergényi-Lapid rendőrsége nem tartotta be ezt a megállapodást sem. Sőt, az önként kivonult 2-300 főt is feloszlatta a felfegyverzett REBISZ hajnali 05-órára. Innen kezdve a szerecsen-mozsdatás új fokozatába kezdtek, s a téren lefoglalt és nem fegyver jellegű eszközökre hivatkozva,nem engedték vissza a tömeget a térre. Igaz, 2010. szeptember 21-én a Legfelsőbb Bíróság (ma már Kúria) kimondta az igazat: „a Kossuth téren tartott demonstráció 2006. október 23-án hajnalban foganatosított feloszlatása jogellenes volt”!

Ez mutatja, hogy jogállamban élünk, ahol úgy élhetnek vissza a joggal a rendőrök, ügyészek, ahogy csak akarnak.Hiszen a hazánk ma is egy következmények nélküli ország, ahol semmi sem vont még maga után felelőségre-vonást, sőt az ún. „tábornoki per” egésze: kifejezetten a jogállam megcsúfolása, és a döbbenetes párthatalmi arrogancia „jogszolgáltatással megvalósított” fitogtatása volt csupán. A terv és a végrehajtás is profi volt 2006-ban, tehát a titkosszolgálat “jól” dolgozott.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Nemzettestvérek!

Emlékezzünk! Voltak azért a Kossuth téren olyanok, akik átláttak e mesterkedéseken, s nem ugrottak be a bankárkaszt által eltervezett csapdáknak. Ők azok, akik hóban, sárban, hidegben és kánikulában, naponta kiálltak a magyarságukért. Nem mentek haza, csak békésen tüntettek, s ezzel Fletó minden igyekezete ellenére is bizonyították 1322 napon át a választásokig, hogylétezik a magyar NEMZET!

Sok liberális kinevetett, gúnyolt minket, sőt kiabálták, hogy menjünk dolgozni inkább, de legtöbben munka után, a szabadidejükben jöttek a térre, mert fontos volt számunkra a nemzet melletti kiállás. A Kossuth tériek, hazánk számtalan városában, falujában mutattak példát akkor: kitartásból és hazaszeretetből. Őrizték a lángot, amivel bizonyították, hogy nem lehet már mindent megtenni a magyarokkal, s nem vagyunk hajlandóak hazaszaladni, ha veszélyessé válik a helyzet és a lumpen-proletárdiktatúra milliárdosai hiába akarnak börtönnel, joghátrányok egész sorával fenyegetni, nem engedünk a 48-ból, 56-ból és 2006-ból sem!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Nemzettestvérek!

A magyar remény, a valódi rendszerváltás igényének őrzője volt a Kossuth tér! Elismerem, hogy az indítást gyurcsótány aljas beszéde adta, a nemzet és haza lejáratása, megalázása kapcsán. E provokáció azonban nem érte el azt a célt, amit kigondoltak kitervelői. Ám mi sem értünk még célhoz, tehát van feladat bőven. Bár sok magyar érzi jobban magát a „nemzeti retorika korszakában”, de még nem hozta el, sem a rendszerváltást, sem az igazságosságot, hiszen nem szüntette meg a jogi kapcsolatot a Kádár-korszak törvénytelen törvényeivel. Egy 1978-as törvénytelen törvény alapján ítélték Budaházyt és társait el, de alaptalanul. Ez is mutatja: bolsevik jogfolytonosságban élünk!

S azzal, hogy a nyugat elismerte, sőt még hitelt is adott a véreskezű kádárizmusnak, majd a „gyurcsótány-libajnai” kormányoknak is, csak azt bizonyította be, hogy számára soha nem az elvek a fontosak, hanem a pénz, a profitmaximalizálás, az adósságcsapdák felállítása és működtetése. Bizonyára Ti is érzitek, hogy a magyar sors által ránk rótt feladatunknak csak egy részét teljesítettük. A 2006-os Kossuth téri beszédek, többnyire nemzetépítők, szabadegyetemi előadások voltak. A Kossuth tér mintát adott az önszerveződésből az egész országnak. Ám ha ez a minta nem volt elég, akkor váltani kell és meg kell találnunk azt az ösvényt, amely elvezet céljainkhoz, egy tiszta és erkölcsös Magyarországhoz, mert az utódaink ezt várják el tőlünk!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Nemzettestvérek!

Álláspontom tehát a következő:

október 23-án, már antiszemitának minősülő tüntetést szerettek volna kiprovokálni – ahogy 1956-ban is tették –, mert nem véletlenül voltak a zsinagóga környékén a véresebb események. Ha ugyanis sikerül Gyurcsány bandájának a külföldieket meggyőzni arról, hogy Budapesten egy komoly antiszemita tüntetés van az 50-ik évfordulón, és a nép nem Gyurcsány aljassága ellen tüntet, akkor bizony nemcsak külföldön járat le ismét minket, hanem ezzel előkészítik a globalista polgárháborút is. Mindezt a tények és a logikus következtetés is bizonyítja. Ám a magyarság 2006-ban nem ugrott be, s bizonyította, hogy nem lehet már bármit megtenni vele. Viszont az is kiderült, hogy a naivitása a régi, így a saját becsületes magatartásából, gondolataiból kiindulva el sem tudja képzelni, hogy léprecsalják, s olyan „causus bellit” (kiváltó okot) akarnak produkálni, amely alkalmas a nemzet végső erejének a megtörésére. 2006 őszének az eredménye a Fidesz 2/3-os választási győzelme lett, ezzel kialakult az ellenőrizetlen túlhatalom, a globalista EU-hoz kapcsolódó gyarmati függés tökéletes véglegesítése megtörtént, azaz alapos öngólt rúgtunk.

Bár se belső polgárháború, se rendkívüli állapot nem valósult meg, viszont a politikai túlhatalom a Likud testvérpártjánál végleges lett. Ennek ellensúlyozására kell a 2018-as választásokra egy nemzeti és erkölcsi pártmintát felkínálni a pártpolitikából kiábrándultaknak!

Hiszen 2006 üzenete nem a kormányváltás volt, hanema rendszert akarta a demonstráló magyarság megváltoztatni, s ez még hátra van!

A 2010-es választási hadjárat során, Orbán Viktor megígérte, hogy győzelem esetén végre megtörténik a teljes elszámoltatás! Helyette átvették a kommunisták közvagyon-fosztogató stílusát, kiépítik a saját burzsoáziájukat, s a pártkatonák vagyonosodása kezdi már utolérni az MSZP-tagjainak egykori teljesítményét. Eközben egyre több magyar megy nyugatra dolgozni, hogy fizetni tudják a hatalom által sokáig támogatott, majd tűrt bankárkaszti devizahitel-csalást! Nincs tehát valós képviseletünk a közhatalomban, mert a magyarok, akár a multik alkalmazottai, akár nem: egyre kifosztottabbak! A bérek balkániak, az árak nyugatiak!Főleg ezen kell a Nemzetnek rövidesen változtatnia!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Küzdőtársaim!

Előzőleg már rámutattam, hogy a népszavazási NEM: csak a migráns kvótát célozza! Ám a hasonlóan veszélyes mezőgazdasági kvótákat nem utasítja el, pedig annak az elfogadása tette végleg tönkre a vidéket, a magyar gazdákat, és a nemzeti önellátás lehetőségét.

A Kossuth tér tehát átfogó rendet szeretne honvédelemben, gazdaságban, igazságszolgáltatásban és pénzügyekben is! Sajnos az EU épp olyan fenntarthatatlan mint az egykori SZU, s ez a rendszer szörnyetegeket fog létrehozni, mert vezetésének az alkalmatlansága tisztán látható, s az emberek már ösztönösen érzik is mindezt hazánkban, de remélhetőleg egész Európában!

2006-ban Gyurcsány – az 1956-ban bevált terv alapján – be kívánta csalni a magyarságot egy újabb komoly vérfürdőbe! Orbán pedig nem mentette meg a csaló bankoktól és multiktól a népet, pedig ígéretet tett erre. Igaz a választások előtt tette ezt, ám utána csak retorikailag állt a kifosztottak mellé. Magyarán ő és pártja is bankárkaszti pénzpórázra van fűzve, így valószínűleg nem a saját akaratából teszi azt, amit tesz!

Mi azonban nem Orbán Viktor ellen szervezkedünk, hanem a haza, a nemzet érdekében! Ahogy a költő írta:Mindig magunkért, soha mások ellen!

Ám a túlhatalom rendszerét nem tűrheti el az a nemzet, amelynek az alkotmánya a vérszerződés óta a hatalommegosztás mintapéldánya.

Ennek felszámolására kell a 2018-as választásokra egy nép-nemzeti és erkölcsi pártmintát felkínálni a pártpolitikából kiábrándultaknak!

Ahogy az igazságos Mátyás királyunk mondta a székely leánynak: Hozzál is ajándékot, meg ne is! Mi alakítsunk is pártot, meg ne is!

A mai bizalmi válság közepette ez lenne az a keskeny ösvény, ahol lehet haladni. Így csatlakozni lehet egy laza keretű népmozgalomhoz, önszerveződően létrejövő „Nemzetépítő Népmozgalom”kell tehát, – mely nem feltétlenül ellenzéki vagy ellenséges a mai közhatalommal szemben -, de kritikus! Mert felismerte, hogy a mai hatalomegosztás üres frázis, hiszen nincs ellensúlya és túlcentralizált. Olyan politikai fordulatra lenne szükség, ahol másfajta viszony jönne létre a hatalom és a nemzet, a kormányzat és a társadalom között. E népmozgalomnak nem azért kell létrejönnie, hogy hagyományos pártot alkosson, hogy örök-életű szervezeti formaként átvegye majd a közhatalmat! Hanem az arrogáns pártpolitikai rendszerrel szemben jelenítse meg a másfajta utat, a másfajta fogódzót és értékrend-képviseletet, amely párbeszéden alapul és alulról szerveződik, mint 1956 munkástanácsai. Ennek az ún. Nemzetépítő Népmozgalomnak már van internetelérése, csak tessenek beütni a keresőbe a nevét.

A 10. évforduló legfontosabb üzenete tehát ez:

A Kossuth térieknek kell újjá szervezni a magyar értelmiséget, így a nemzet visszaépítése, az összetartozás tudatosítása: a Mi feladatunk!

A Kossuth tér mindig visszatér, ha szükség mutatkozik rá, s most eljött az idő erre! Építsük hát vissza a magyar nemzetet együtt! Erősítsük meg a tisztességes nemzet-politikusainkat, de találjuk meg egymáskezét, s váltsuk le a tisztességtelen pártpolitikusokat!

(Ha véletlenül tapsolni támadna kedvük most, akkor ne engem, de a Kossuth téren 1322 napig kitartó küzdőtársaimat tapsolják meg!)

Lassan befejezem a mondanivalómat, de ne feledjük Petőfi kicsit modernizált szavait, melynek az aktualitása remélem könnyen érthető.

Arabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés válasszatok!

Mielőtt bárki megvádolna a szívtelenséggel és azt állítaná, hogy nem vagyok szolidáris a menekültekkel, van egy javaslatom! Hátha eljut ez a javaslat Orbán Viktorhoz a hírközlő szerveken keresztül. Ha minden kötél szakad, s a bankárkaszt által irányított EU vezetők rákényszerítik hazánkat arra, hogy „országgyűlésünk önként” fogadjon be arabokat, akkor mondják ki azt, hogycsak valóban menekült és kizárólag a bizonyítottan keresztény szíriaiak jöhetnek! Ám a balliberálisok hazugságait teljesen leleplezve állítom, hogy nem migráció, nem menekülthullám, nem népvándorlás az amivel most szembe kell néznünk, hanem a folyamatos és hódító: ISZLÁM INVÁZIÓ!

S mi – akik 150 éven keresztül – védtük Európát az iszlámtól bizonyos sikerrel, e harcban gyengültünk le úgy, hogy Habsburg gyarmattá tett minket a gyengeségünk. Most ne akarjunk ismét gyarmattá gyengülni!

Ezért kérek mindenkit arra, hogy ne ismételjük meg azt a korszakot!

Mindenképpen menjünk el szavazni! A lelkiismeretünk alapján tegyük az ixet jó helyre! Ne akarjunk önként a nyakunkba egy igen szapora iszlám népességet, melynek más a munkakultúrája,s főleg a jogrendje!

A kimért időm lejárt így nem beszélhetek tovább, pedig még rengeteg mondanivalóm lenne! Ha nem hagynám abba, akkor kiderülne rólam, hogy nincs bennem alázat, pedig alázat nélkül nincs nemzetszolgálat! S ezt a gondolatot minden mai felszólalónak a figyelmébe ajánlom!

A zárószavaimat azonban szeretném, ha mindannyian mondanánk!

Együtt mondanánk! Kérem csatlakozzanak hozzám!

Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »