Szombaton jubilál a Lévai Nyári Fesztivál

Szombaton jubilál a Lévai Nyári Fesztivál

A hagyományos értékek ápolására és a közösségépítésre összpontosít a Csemadok Lévai Alapszervezete által életre hívott Lévai Nyári Fesztivál. Szeptember 6-án, szombaton immár tizenötödik alkalommal szervezik meg a lévai vár udvarán a nyár végi rendezvényt.

„A néphagyományok őrzése mellett Léva és a környező települések magyarságának remek találkozási lehetőségei a Lévai Nyári Fesztivál rendezvényei.

A program célja a szórakozás mellett a hagyományápolás és a közösség erősítése”

– nyilatkozta a fesztivállal kapcsolatban Éder Mária, a Csemadok Lévai Alapszervezetének elnöke.

Hozzátette: a program összeállításánál törekednek arra, hogy minden korosztály megtalálja a neki kedves programot. A fellépők többsége Lévához kötődik. A szervezők a helyi magyar szervezetekkel, intézményekkel együttműködve állítják össze a programot. A Juhász Gyula Alapiskola, a Juhász Gyula Irodalmi Színpad, valamint a Garam Menti Néptáncegyüttes visszatérő fellépői a közösségerősítő eseménynek.

A másfél évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt hagyományosan szeptember első szombatján tartják meg a Barsi Múzeumnak is otthont adó lévai vár udvarán.

Éder Mária kiemelte, több generáció együttesen vesz rész a fesztiválon, a gyerekeket, kisgyermekes szülőket, felnőtteket és szépkorúakat egyaránt megszólítják az összeállított programmal.

Hírdetés

A délutáni fellépéseknek, előadásoknak a várudvar kis szabadtéri színpada ad otthont. Az udvar további szegletében kézműves vásár várja majd a látogatókat. Az Ipolysági Veterán Klub idén is veterán járgányokkal érkezik Lévára. A legkisebbek kipróbálhatják az Izolda népi játékokat. A hagyományőrzés mentén kézműves foglalkozás is része a programnak.

A szeptember 6-ai műsor a győri Hold Színház Kisgömböc című meseelőadásával kezdődik. A lévai magyar alapiskola diákjai népdalokkal és népzenével készülnek. Az iskola berkein belül működő Pitypang Néptánccsoport mellett Ammer Dávid, Besse Csenge és Bača Liliána tanulók lépnek fel.

A helyi Csemadok-alapszervezet mellett tevékenykedő Juhász Gyula Irodalmi Színpad A mi Petőfink címmel mutatja be műsorát. A Csemadok mellett már több mint hatvan esztendeje működő Garam Menti Néptáncegyüttes is bemutatkozik. Hamerlik Richárd is visszatérő vendége a fesztiválnak. Akusztikus retrozenével várja a közönséget. A rendezvény további fellépője a lévai Generácia nosztalgia zenekar. A szombat estét a Golddies Szwingatlanügynökség Zenekar műsora zárja.

A szórakozás mellett a gasztronómia is fontos eleme a fesztiválnak. Idén is meghirdettük a gulyásfőző versenyünket – jelezte Éder Mária. Főleg helyi és környékbeli magyar szervezetek, intézmények és baráti társaságok neveznek be a versenyre.

A 15. Lévai Nyári Fesztivál szombaton 14 órakor nyitja meg kapuit.

A 2023-es rendezvényről ITT , a 2022-es rendezvényről ITT, a 2021-es pedig ITTszámoltunk be.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »