Szomáliában a teázgatás sem biztonságos

Öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet a szomáliai főváros, Mogadishu egyik teaházában kedden délután, legalább öt ember ragadva magával a halálba – közölték a helyi hatóságok.

Ali Hassan rendőrségi szóvivő szerint a merénylő olyan helyet választott, amely egyaránt népszerű volt katonák és civilek körében. Hozzátette, hogy a robbantásban a halálos áldozatok mellett tizennégy ember sebesült meg.

A SONNA szomáliai hírügynökség megjegyezte, hogy a teaház egy támaszpont közelében található, ahol egy török katonai kontingens vesz részt a szomáliai hadsereg kiképzésében.

Hírdetés

A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab jelentkezett a terrorszervezet szócsövének számító Andalus rádióadón keresztül. Az iszlamisták azt állították, hogy a török hadsereg által kiképzett húsz szomáliai katonával végeztek.

A szomáliai hadsereg a nap folyamán közölte, hogy a Danab nevű különleges alakulat a terroristák tizenhárom magas rangú tagját ölte meg az ország déli, Alsó-Shabelle régiójában indított bevetése során.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek 2012-ben hűséget fogadó al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormányt, és az iszlám radikális értelmezésen alapuló jogrendet, saríát vezessen be Szomáliában. A dél- és közép-szomáliai területeket ellenőrző dzsihadisták ennek érdekében rendszeresen hajtanak végre támadásokat kormányzati, katonai és civil célpontok ellen Mogadishuban is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »