„Szóltak az angyalok, hogy menni kell!”

„Szóltak az angyalok, hogy menni kell!”

Bár egy kórházi karácsony forgatókönyve teljesen más, mint az otthoni, a nővérek és az orvosok a lehetőségekhez mérten igyekeznek megkönnyíteni a súlyos beteg gyerekek számára azt, hogy nem a megszokott közegben töltik az ünnepet. A karácsony alkalmával nem mindennapi élethelyzetben lévő családokkal és az ezen könnyíteni próbáló orvosokkal beszélgettünk többek között arról, milyen egy kórházban ünnepelni szenteste.

Horváth Orsolya, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház csecsemő- és gyermekgyógyász rezidense arról beszélt lapunknak, idén is voltak olyan betegek, akik nem mehettek haza, nyolc gyermek a kórházban karácsonyozott. A hematológusnak készülő doktornő szerint ha tehetik, korábban elvégzik a transzplantációt, vagy elhalasztják a beavatkozást, hogy a lehető legtöbben otthon tölthessék az ünnepet, de erre nincs mindig lehetőség. – Azért, hogy szebbé tegyük az ünnepet, igyekszünk adventi hangulatot teremteni: mindig feldíszítjük az osztályt, és bár igazi fát nem lehet, de műfenyőt mindig állítunk. A gyerekek kézműveskedni is szoktak, de a szülőkkel is mindig megbeszéljük, hogy minek örülne a gyerek, és ebből mit tudunk beengedni az úgynevezett steril bokszba, steril szobába – mondta Horváth Orsolya. – Volt olyan év, amikor egy nagyobb fiú gitárt kért, és aztán az összes kisebb gyermek is gitárt szeretett volna, vagyis van a gyerekek között egyfajta összhang – tette hozzá.

Azok, akik ki tudnak jönni az osztályról, a nővérekkel együtt szenteste mindig meglátogatják a steril bokszban fekvő gyerekeket, és közösen énekelnek. Ezzel is erősítik egymást. Az orvos szerint igyekeznek minden lehetőséget kihasználni; a szülők is a gyerekek mellett lehetnek, ilyenkor ők a kórházzal szemközti Démétér Házban laknak. Horváth Orsolya szerint orvosként sem könnyű megélni, hogy van, aki a kórházban tölti a karácsonyt, de valójában ezek azok a fordulópontok, amelyek erősítik a hivatástudatot.

Bensőséges kapcsolat

A gyermekhematológiai és -transzplantációs osztályon dolgozó orvosok bensőséges kapcsolatot ápolnak a krónikus beteg gyerekekkel, hiszen együtt ünnepelnek névnapot, születésnapot, karácsonyt, húsvétot. – Ez olyan, mintha kapnánk egy második családot – mondta a doktornő. Ekkor szaladt oda hozzá Dávid, egy hatéves kisfiú, akit másfél éves korában transzplantáltak, azóta ismeri a doktornőt, akit el is rabol magával.

– Túrj bele a hajamba, de ne úgy, mindkét kezeddel! – mondja Dani, a gyógyulófélben lévő kilencéves, leukémiás kisfiú, akinek sűrű, hosszú haja és vidám mosolya nem utal arra, hogy éveken keresztül küzdött a betegséggel. Volt idő, amikor a karácsonyt sem ünnepelhette otthon. Három és fél éves volt ugyanis, mikor kiderült, hogy leukémiás. Hét hónapos idegőrlő várakozás után tavaly kapott csontvelő-átültetést a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László kórházban.

Hírdetés

Póti Zsuzsanna, Dani édesanyja a csontvelőtranszplantált gyerekek és szüleik ideiglenes otthonául szolgáló Démétér Ház Mikulás-ünnepségén arról beszélt lapunknak: tavaly októberben Izsákról költözött Budapestre, mikor végre megszólalt a telefon. Közölték: találtak donort. Az asszony a Démétér Házban lakott, míg fiát a kórházi épületben kezelték. Az intézményben töltött karácsony szerinte azért nagyon nehéz, mert nem az addig megszokott helyen és emberek között ünnepelhetnek, és bár ott is van karácsonyfa, szeretetteljes emberek, ez mégsem ugyanolyan, mint az otthon melegében lenni. Ráadásul azt, hogy nem lehet hazamenni, a gyerekeknek sem könnyű elmagyarázni.

A mára már ismét Izsákon élő kisfiúnak a transzplantációt követően tavaly egy hónapot kellett a kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán működő steril bokszban töltenie. Ez idő alatt az orvosok, nővérek is csak speciális, steril öltözékben mehettek be hozzá, ilyenkor ugyanis a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, a gyerekek gyakorlatilag immunrendszer nélkül élnek. Innen költözhetett aztán a szomszédos Démétér Házba, ahol édesanyja is vele lehetett.

– Harminchét napot töltöttem a steril bokszban, ami borzasztó volt. Sok barátom már tíz nap után kijöhetett, mert jók voltak az értékeik, de utólag kiderült, hogy ez rossz döntés volt. Sokan meghaltak. Egy barátom eljött hozzánk, mikor meghalt a testvére, hogy egy kicsit ne gondoljon arra, milyen rossz ez az egész. Három hetet töltött nálunk, és nagyon jól elszórakoztunk, csak egyszer beszélt a testvéréről. Később azt mondta, a legjobb napokat nálunk töltötte – mesélte Dani, aki az elmúlt évek során sokakat elveszített.

Póti Zsuzsannától megtudtuk azt is: fia gyakran nem azt mondta, hogy egy barátja, barátnője meghalt, helyette úgy fejezte ki magát: szóltak az angyalok, hogy menni kell. Szerinte Dani nagyon korán szembesült azzal, hogy az elmúlás az élet része, és máshogy is dolgozza fel ezeket a helyzeteket, mint a felnőttek. – Szegeden másfél év alatt tizenhárom leukémiás gyermek halt meg Dani mellett, de a fővárosban is sokan voltak, akiktől el kellett búcsúznia. Éppen ezért ő már máshogy tekint erre – mondta az asszony. Fia magántanuló, mivel közösségbe még nem mehet, de a kórházban szerzett barátai látogatják.

Összetartanak az édesanyák

A Mikulás-ünnepségen – ahol a gyerekeknek Puskás Peti énekelt, és ajándékot is mindenki kapott – Feil Eszter, a mosolygós, tízéves kislány egy apró ajándékkal köszöntött, hiszen senki nem mehet el úgy, hogy legalább egy szaloncukrot ne kapjon. Eszter és barátai, akik szintén a kórház betegei, sokat készültek az ünnepségre és a karácsonyra is. Együtt díszítették fel a most tízéves Démétér Házat. – Megkérdeztem a Mikulást, hogy miért nem esik le a szánról. Nagyon kedves volt, azt mondta, azért, mert be van kötve – mesélte. A kislány a körülmények ellenére jól érzi magát a házban, ottjártunkkor is lelkesen csocsózott a többiekkel – bár a legtöbben a maszkot és a kesztyűt még így sem vehették le magukról.

Az itteni anyukák összetartók, megosztunk örömöt, bánatot – mondta a kislány édesanyja, Géró Erika. Erre szükség is van, hiszen egy ilyen helyen karácsonykor és az év minden napján akad örömből és bánatból is bőven.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »