Szőlő utcai ügy: meghosszabbították a volt főigazgató és társa letartóztatását

Szőlő utcai ügy: meghosszabbították a volt főigazgató és társa letartóztatását

Az ügyészi indítványnak helyt adva újabb két hónappal, november 28-áig meghosszabbította, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és társa letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője.

A szóvivő hozzátette: a védői fellebbezések miatt a végzés nem végleges.

Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet emberkereskedelemmel, kényszermunkával és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított volt igazgatója és élettársa tavaly május 29-én került letartóztatásba, azóta állnak a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt.

Hírdetés

A Szőlő utcai ügy kapcsán a rendőrség indított nyomozást. Az akkor közölt gyanú szerint a Budapesti Javítóintézet vezetője és párja – akit munkatársaként is alkalmazott – több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatalt – helyzetét, tőlük való anyagi és érzelmi függését kihasználva – prostitúciós tevékenység folytatására és az abból származó bevétel átadására bírt rá.

A Legfőbb Ügyészség a nyomozást tavaly szeptemberben ügyészi hatáskörbe vonta. A további eljárásra a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) külön nyomozócsoportot hoztak létre. Novemberben Juhász Péter Pált és élettársát folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével is meggyanúsították.

A KNYF a napokban a HVG kérdésére azt közölte, hogy a büntetőeljárásnak tizenkét gyanúsítottja van. A volt főigazgatón és élettársán kívül további négy ember áll kényszerintézkedés, konkrétan bűnügyi felügyelet alatt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »