Szólj, szólj csalogány – magyarnóta-verseny határon innen és túl – KÉPEKKEL

Szólj, szólj csalogány – magyarnóta-verseny határon innen és túl – KÉPEKKEL

A Nemeshodos Község Önkormányzata és a Csemadok Nemeshodosi Alapszervezete a hétvégén első ízben szervezete meg a „Szólj, szólj, csalogány” magyarnóta-versenyt határon innen és határon túl. A rendezvényre nemcsak felvidéki, hanem magyarországi versenyzők is érkeztek: a legmesszebbről a debreceni és hajdúböszörményi versenyzők látogattak el a nemeshodosi kultúrházba. 

Hagyományteremtő szándékkal valósították meg a szervezők a Csallóközben talán unikumnak számító rendezvényt, hiszen a cél az, hogy közelebb hozzák a magyarnóta műfaját az emberekhez, s a fiataloknak megmutassák, nem szégyen ezt a műfajt űzni.

Nagy Noémi, az esemény főszervezője portálunknak elmondta, összesen huszonnégyen adták be jelentkezésüket a versenyre, és ebből huszonketten vettek részt a nótaversenyen.

Nem számítottunk ilyen nagy érdeklődésre, de nagyon örülünk neki, sőt már most biztos, hogy jövőre is megszervezzük.

A fő célunk az volt, hogy az énekesek méltó módon tudják megmutatni tehetségüket és a zsűri szakmai tudását latba vetve hirdesse ki a legjobb énekeseket. A közönség is nagyon lelkes volt, már a reggeli órákban sorakoztak a kultúrház előtt” – nyilatkozta vidáman Nagy Noémi. 

A versenyzők Nemeshodosból, Sárosfáról, Gelléből, Nagyabonyból, Csiliznyáradból, Budapestről, Győrből, Salgótarján és környékéről érkeztek.

Az öttagú zsűri között szerepel Bokor János elismert magyar nótaénekes, Cseh Tamás, a Cseh Tamás Band prímása, Ladacsi Marika zenepedagógus, Polák László Ekecs község polgármestere és Molnár Erzsébet nyugalmazott hegedűtanár. Az előadóművészeket pedig a Cseh Tamás Band kísérte. 

Hírdetés

A zsűri elnökét, Bokor Jánost kérdeztük, vajon mi alapján értékelték a produkciókat: „Először is nagyon fontos a művész megjelenése, s az, hogy áll színpadra. Megadja-e a kellő tiszteletet mind a zenekarnak, a zsűrinek és a közönségnek is (fejbiccentés). Másodsorban előadnia kell, nem mulatni a színpadon, továbbá a dal szövegének az értelmét énekli az előadó, nem pedig csupán sorokat énekel.

Meg kell találnia a szöveg értelmét, és nagyon fontos a tiszta intonáció, mert az énekes nem engedheti meg magának, hogy hamis legyen”

 – jelentette ki Bokor János.

Győri Béla nemeshodosi versenyző portálunknak kifejtette, számára mit is jelent a rendezvény.

A magyarságunk megmaradása a kulcs, hiszen a magyarnóta hungarikum, ezért is fontos továbbadni ezt a hagyományt. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ezt a versenyt Nemeshodosban szerveztük meg”

 – nyilatkozta Győri.

A rendezvényen gálaműsorral is készültek a szervezők, amelynek főszereplői Bokor János, Nagy Irma, Ladacsi Mónika és Nagy Noémi voltak. Jövőre is minden érdeklődőt várnak Hodosban, hogy együtt vigyék tovább a magyar hagyomány ezen szeletét. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »