Szolgálva szeretni, szeretve szolgálni – A Veszprémi Főegyházmegye ministránstalálkozója Ajkán

Szolgálva szeretni, szeretve szolgálni – A Veszprémi Főegyházmegye ministránstalálkozója Ajkán

Ajkán a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában, valamint a Szent István király-templomban rendezték meg a Veszprémi Főegyházmegye ministránstalálkozóját március 18-án, szombaton Szalontai István ministránsreferens szervezésében, a Veszprém-Főegyházmegyei és az Egri Főegyházmegyei Karitásszal együttműködésben.

A ministránstalálkozó az idei évre meghirdetett „Szolgálva szeretni, szeretve szolgálni” mottó révén egyszerre kapcsolódott a ministráns fiatalok szolgálatához, a karitász tevékenységéhez, valamint a nagyböjtben különösen is előtérbe kerülő adakozó, odaforduló szeretethez.

Udvardy György veszprémi érsek a nagyböjtben szervezett találkozót megnyitó szentmisén arra emlékeztette a ministránsokat, fiatalokat, hogy három fontos szempontot figyelembe véve tudunk valóban méltó módon készülni a húsvétra:

„Készülünk arra, hogy majd szép legyen húsvét napjaiban a liturgia, de akkor tudunk csak méltó módon ünnepelni, hogyha a szívünk teljesen ott van, ahol szeretnénk jól szolgálni. A nagyböjti idő abban segít bennünket, hogy a szívünket meg tudjuk tisztítani. Három gondolatot szeretnék veletek most megosztani: megismerni, szeretni és szolgálni.

Ha valakivel kapcsolatban azt mondom, hogy fontos számomra, sőt szívesen megteszem azt, amit kíván, akkor ehhez három dolog szükséges: megismerni, szeretni és szolgálni őt. Márpedig mi ezt akarjuk. Ezt akarjuk Jézus Krisztussal, ezt akarjuk Egyházával, és ezt akarjuk egészen konkrétan az Egyháznak az ünneplésében, a liturgiában is megtenni.

Olyan jó látni, hogy az egyházmegye különböző pontjairól akár kora reggeli keléssel, szombat ellenére is itt vagytok, mert akartok szolgálni. Akartok növekedni a Jóisten ismeretében, szeretetében. Akarjátok a szolgálatotokat szebben, jobban végezni. A mai találkozónak van egy különös specialitása is: bennetek is és általatok is szeretnénk az egyházmegyének a szeretetszolgálatát, a karitatív tevékenységét erősíteni. Ezért is vannak itt azok a munkatársak, akik ezen a területen dolgoznak, és ezért fognak segíteni a mai napon benneteket abban, hogy a liturgia szolgálata mellett megismerjétek az Egyháznak más egyéb szolgálati területét is” – fogalmazott  a szentmisén a főpásztor.

Hírdetés

A délelőtt folyamán a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskolában tizenkét éves korig csoportos játékokkal, ügyességi feladatokkal várták a ministránsokat. A nagyobbaknak Kisné Lovasi Mária a Katolikus Karitász tevékenységéről beszélt, Kovács Elemérné Bódi Mária pedig példaként nagynénje, Bódi Mária Magdolna életét, szolgáló szeretetét elevenítette fel a fiatalok előtt.

A délutáni program keresztúttal, majd ezt követően a résztvevők és a helyezést elérő csapatok megjutalmazásával zárult.

Az alábbi videóra kattintva egy kis ízelítőt kaphatunk az eseményből:

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Nagy Lajos, Menyhárt Máté

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »