A Szentatya január 16-án, csütörtökön fogadta a Rómában működő argentin papi kollégium (Colegio Argentino) tagjait. Beszédében arra buzdította őket, hogy kövessék a „gaucho pap”, Szent Jose Gabriel del Rosario Brochero példáját azáltal, hogy papi hivatásukban az Eucharisztia és mások szolgálata által közelednek az Úrhoz.
Határozottan fel kell vállalnunk papi identitásunkat – hangsúlyozta a Szentatya a Római Argentin Papi Kollégium tagjaihoz intézett beszédében.
Ferenc pápa egy honfitársa, Szent José Gabriel del Rosario Brochero argentin egyházmegyés pap nagyszerű példájára hívta fel a papi kollégium tagjainak figyelmét, akit gyakran egyszerűen csak „gaucho papként” emlegetnek, mert öszvérháton járta egyházmegyéjét. A pápa 2016-ban avatta szentté Brocherót.
Az argentin szent példát mutat a papoknak arra vonatkozóan, hogyan ajánlják fel életüket az Úrnak – emelte ki a vatikáni audiencián a Szentatya.
A Colegio Argentino képviselőihez intézett szavaiban Ferenc pápa leszögezte: „A mi hivatásunk nem kiegészítés vagy eszköz más célok eléréséhez”, hanem „Isten terve az életünkre, amit Isten lát bennünk, ami felkelti az ő szerető tekintetét”. „Ki merném jelenteni, hogy ez bizonyos értelemben az irántunk érzett szeretete” – fogalmazott a Szentatya.
Annak érdekében, hogy a papok megtalálják önmaguk igazi lényegét, arra buzdítja őket a pápa, hogy
Ferenc pápa kiemelte azt is, mennyire fontos, hogy a papok törődjenek lelki életükkel, nagy alázattal „életben tartva belső tüzüket”, és hogy felvállalják a papi testvériséget. „A paptestvérekkel együtt vágyniuk kell arra, hogy megosszák mindazt, amijük van, és hogy elfogadják, ha mások kijavítják őket.” A Szentatya mélyen vallásos életre buzdítja a papokat, gyakori gyónással. Beszéde végén rámutatott az Eucharisztia nélkülözhetetlen helyére a papi életben, emlékeztetve arra, hogy Szent Brochero ezt soha nem hanyagolta el.
Végül a pápa Jézus és a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta az egybegyűlteket.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


