Szolgálatba állt a világ legnagyobb anyahajója

Nagyszabású rendezvény keretében, Donald Trump amerikai elnök jelentétében tartották a világ jelenlegi legnagyobb anyahajójának szolgálatba állításának ünnepét Norfolkban, az amerikai haditengerészet egyik legfontosabb bázisán.  Az USS Gerald Ford repülőhordozó több mint háromszáz méteres hosszával jelenleg a világ legnagyobb hadihajója is egyben. Azonban nem nő ezáltal jelentősen az Egyesült Államok tengeri ereje, mivel a közel 52 éve álló USS Enterprise nevű anyahajót ezután törlik a flotta állományából.

337 méter hosszú, több mint 110 ezer tonna, és közel 18 milliárd dollárba került a világ legnagyobb hadihajója, amit az Amerikai Egyesült Államok szombattól használatba is vett, miután egy ünnepség keretében szolgálatba állt több amerikai hírportál tudósítása szerint. Fedélzetén négyezernél több katona 75-nél több harci repülőeszközt is működtethet több száz tonnányi bombával.

Szolgálatba állítása azt is jelenti, hogy az eddigi – méretbeli – csúcstartó Nimitz-osztályú anyahajók az amerikai tengeri dominancia rangsorában a második helyre kerülnek.

Trump a történelemről, Mattis csodáról beszélt

Hírdetés

Először James Mattis védelmi miniszter szólalt fel, ebben úgy fogalmazott: mától egy csodálatos hajó a világ legerősebb haditengerészetének lesz a része.

Trump a névadó néhai elnökre utalva úgy fogalmazott:  Ő tudta, hogy a múltra büszkének kell lennie, ha magabiztosak akarunk lenni a jövőben. A fegyveres erők tagjaihoz a következő szavakat intézte: azok, akik a haderőben szolgálnak, az élő történelem részei. A hajón történő szolgálatot “igazán nagyszerű kalandnak” nevezte.

Kijelentette: az amerikai katonai erőnek nincs párja, és napról napra erősebbek lesznek. Beszédben köszönetet mondott a ifjabbik Bush kormányának két tagjának, a hajóért sokat lobbizó volt alelnöknek, Dick Chaney-nek, valamint az akkori védelmi miniszternek, Donald Rumsfeldnek is.

Kijelentette: “Nyerni fogunk. Győzelem, győzelem, soha nem veszítünk. Győzni fogunk.”

Kijelentette: “Nyerni fogunk. Győzelem, győzelem, soha nem veszítünk. Győzni fogunk.”


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »