Az ellenőrök és a rendőrök több mint 45 ezer utast ellenőriztek a főváros népszerű járatain, számos bírság és több elfogás lett a vége.
Novemberben is nagyszabású járatellenőrzéseket tartottak a fővárosban: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI-rendészekkel együttműködve hat járat több mint 45 ezer utasát ellenőrizték, miközben a megállókat, állomásokat és azok környezetét is vizsgálták – írja közleményében a közlekedési vállalat.
Az egész évben folyamatos, összehangolt akciókhoz tartoznak a háromnapos komplex járatellenőrzések is, amelyek a BKK kezdeményezésére megvalósuló köztisztasági és közrendvédelmi megmozdulásokhoz kapcsolódnak. Az akciók célja, hogy növeljék a közösségi közlekedést használók biztonságérzetét, és hozzájáruljanak a szolgáltatás színvonalának folyamatos javításához.
A BKK és a BRFK 2020-ban állapodott meg arról, hogy összehangolt akciókkal növeli a fővárosban utazók biztonságát, és élhetőbb környezetet teremtenek a fővárosban.
Az együttműködés részeként a rendőrjárőrök, valamint a BKK-jegyellenőrök novemberben összesen 4-szer tartottak nagyszabású járatellenőrzést. A BRFK és a BKK munkatársai a FÖRI közreműködésével a forgalmas fővárosi járatok utasait, megállóit és állomásait, valamint azok környezetét vizsgálták, beleértve az érintett metróállomások kijáratait is.
A rendőrök és a BKK-jegyellenőrök
A novemberi összehangolt akciókban
A BKK kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a rendszeres járatellenőrzési akciók mellett folyamatosan figyeli az utasok és a járművezetők visszajelzéseit is
– hangsúlyozza a vállalat a közleményben. Ezek alapján választja ki azokat a járatokat, amelyeken a jegyellenőrök, a FÖRI Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat rendészei, a BKK-minőségellenőrök és a BKV munkatársai háromnapos, komplex – a rendszeres köztisztasági és közrendvédelmi akcióhoz kapcsolódó – ellenőrzéseket végeznek.
A megmozdulások célja a jegyellenőrzés mellett, hogy az utazási feltételeknek nem megfelelő, a magatartási szabályokat megszegő személyeket kizárják az utazásból, illetve a látványos jelenlétnek köszönhetően javítsák az utazási körülményeket, valamint minőségbiztosítási szempontból is ellenőrizzék a járműveket. Novemberben a Móricz Zsigmond körteret, Újbuda-központot, valamint a Boráros teret érintő járatokon volt háromnapos fokozott járatellenőrzés.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


