Szojuz-baleset: összevissza dobálta az űrhajó az utasokat, 7G-s erő hatott rájuk

Szojuz-baleset: összevissza dobálta az űrhajó az utasokat, 7G-s erő hatott rájuk

Egy hete történt baleset a Bajkonurból elstartoló Szojuz űrhajóval, szerencsére mindkét űrhajós túlélte az incidenst. Most az amerikai Nick Hague mesélt arról, milyen volt átélni a baleset pillanatait.

Nick Hague és Alekszej Ovcsinyin két perccel az indulás után érezték, hogy valami baj van. Mint mondta, nagyjából 50 km-es magasságban, a világűr szélénél jártak, amikor a hordozórakéta leválásakor probléma merült fel. Emiatt meg kellett szakítaniuk az indulást, és meg kellett kezdeniük az ereszkedést. A Szojuz MSZ–10 nagyjából 30 perccel később ért földet – számolt be róla a HVG.

Hague beszámolója szerint annak ellenére, hogy kitört a káosz – a lámpák villogtak, a vészjelző pedig szirénázott –, tudta, hogy nyugodtnak kell maradnia. Pedig a modul jobbra-balra dobálta, majd szinte belepaszírozta őket az ülésbe. “Ha 1800 méteres másodpercenkénti sebességnél a kilövés után a rakétával történik valami, a dolgok igencsak felgyorsulnak” – jegyezte meg Hague.

Az amerikai űrhajós elmondta, az űr szélénél egy pillanatra elérték a zéró gravitációt, onnan viszont “megindultak lefelé”. Ezzel viszont a legkevésbé sem tudott foglalkozni, közben ugyanis a földi irányítással kellett oroszul beszélnie.

Hírdetés

– mesélte Hague.

Az ejtőernyő kinyílása előtt az űrhajósoknak fel kellett készülniük rá, hogy a gravitációs erő hétszerese hat majd rájuk. Szerencsére semmilyen komoly sérülést nem szenvedtek az asztronauták.

Hague szerint a landolás után már csak nevettek, kezet ráztak, és azon kezdtek el viccelődni, milyen rövid volt az útjuk.

HVG


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »