Szoci fotel-dílerek

Szoci fotel-dílerek

„Mi a világ legvisszataszítóbb melója?” Az egyik kereskedelmi csatornán erre a kérdésre keresik a választ. Előkelő helyen szerepel az ókori gályarab-segéd és a középkori ürülék-nepper. Az MSZP elnöki funkciója eddig nem merült fel a szerkesztőkben, pedig erősen döntögetik a közízlés határait. Fölöttébb engedékeny szabályzatuk szerint ugyanis lopni, hazudni és árulónak lenni – az nem munka.

Írtam tegnap egy szatírát a Miss America koronájának megszerzési esélyeiről. Azt hittem, annál, hogy egy ötvenes éveiben járó, mázsás súlyának teljes öntudatát élvező, ledér sörfogyasztó csepeli boltos indulna a tengerentúli szépségkirálynő választáson – nos, ennél abszurdabbat idén nyáron már nem lehet kitalálni.

Hát elég volt egy nap ennek fokozására – s az ötlet nem is tőlem származik.Kiderült ugyanis, hogy amíg a Kedves Olvasó dolgozik, tanul, ügyeit intézi, vagy úgy általában valami hasznosat tesz – az MSZP-ben amerikai mintára egyfajta elnökválasztási konvenció zajlik.

No, ne tessék amolyan Trump-Hillary párviadalra gondolni. A szocialisták öt elnökjelöltje – Bródy Gábor, Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila, Szanyi Tibor, Tóth Bertalan – négy vidéki nagyvárosban és Budapesten mutatkozik be az aktívának. Hogy mégis csak tudják a derék szocik, ki vezeti őket ezentúl.

A legfrissebb győri szeánszról láttam képeket az aspiránsok önreklámozó oldalain. Hát, hogyan is fogalmazzak..? Ha, mondjuk 1984-ben, „a politikai reformok helyes értelmezésének hiánya miatt” a városi pártbizottság által feloszlatott amatőr molylepke-gyűjtők emlékülését tartották volna – akkor sokan lettek volna.

De nem akarok rosszindulatú lenni, legyünk idealisták: az MSZP meglévő tagsága felfogta, megint idiótát csinálnak belőlük. És ezért nem mentek el egy újabb politikai „Mónika show-t” nézni. Főleg, hogy utóbbiban így, vagy úgy, hangot adhatnak véleményüknek – itt viszont ők csak a biodíszlet.

A szoci „konvenció” alatt semmilyen döntés nem születik, senkit sem érdekel, legfeljebb a szombati pesti dzsemborira megy ki két tévékamera, mert már túl van a pancsoló gyerek vágóképen.

Az MSZP június 17-ei kongresszusán sem foglalkoztat senkit a tagság döntése. A hatalmi játszmákat majd lezsugázzák a megyei és budapesti „vezető káderek”, a gazdasági háttéremberek.

Szempontok? Ki, mikor és mennyit kap az egyre fogyó MSZP-buliból. Jut még némi állami támogatás. Kevés, de hát, addig sem kell dolgozni. Jövőre leesik néhány tucat önkormányzati mandátum, az elég lehet egy lájtos mutyira.

Hírdetés

Ezt kell eladnia az ötöknek baloldali vagy liberálisabb, összefogáspárti vagy karakánabb „programmal”. Különbség igazából nincs az általuk reklámozott „én vagyok” termékben, mert elveknek, eltérésnek, értéknek már nyoma sincs bennük. Csak az van, hogy nekem add azt a fotelt! Nekem, nekem, nekem!

Munkás, dolgozó? Ki a francot érdekel?

Mert az autógyárban robotok, a szupermarketben panel-prolik melóznak! Nekik, szocialistáknak új eszme, progresszív értelmiség kell!

Azok persze most éppen nagyképűen megvetik őket, de lesz ez másképp is! Simicska kiszállt. Majd még a kicsi szoci pénz morzsája is kelleni fog a nagyszerű entellektüelleknek!

Addig meg min múlik az elnökség?

Fiatal vagy idősebb? Nő vagy férfi? Ugyan már! Ismerd, aki ismeri azt, aki egykor a Nokiás-dobozt küldte. Tudd meg, és fogadd el, mit jelent „húsz deka parizer”, vagy tegyél úgy!

Ez a mai MSZP. Nem ismétlem meg a fenti elnökjelölti neveket. Minek?

A fenti képen látják, hogyan akar az MSZP szolidaritást, esélyegyenlőséget, lét- és jogbiztonságot.

fotó: youtube.com

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »